Barca: 50 milliós ajánlat Kínából, távozhat a brazil középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.06. 14:36
null
Paulinho egy év után visszatérhet Kínába (Fotó: AFP)
Spanyol sajtóértesülések szerint az FC Barcelona labdarúgócsapata 50 millió eurós ajánlatot kapott Kínából a brazil válogatott Paulinhóért, aki állítólag nyitott rá, hogy visszatérjen az ázsiai országba.

 

A hírről a két nagy katalán sportnapilap, a Mundo Deportivo és a Sport is beszámolt.

A meg nem nevezett kínai klub a hírek szerint 50 millió eurót ajánlott Paulinhóért, aki tavaly nyáron igazolt a Barcelonához, amelyet az előző szezonban 49 tétmérkőzésen kilenc góllal és három gólpasszal segített. Nem hivatalos információk szerint korábbi csapata, a Kuangcsou Evergrande jelentkezett be a 30. életévét július végén betöltő középpályásért, aki állítólag már rábólintott a kínaiak ajánlatára.

A 2017-ben 40 millió euróért megvásárolt brazil futballista elengedése mellett szólhat, hogy a szintén brazil Arthur várható érkezésével a Barcelona keretében négy EU-n kívüli játékos lenne a megengedett három helyett (Philippe Coutinho és Yerry Mina a másik kettő), Ernesto Valverde vezetőedző azonban állítólag nem szívesen válna meg Paulinhótól.

Érdekesség, hogy a legnépszerűbb kínai mikroblogoldalon, a Weibón néhány órával ezelőtt megjelent egy hír, hogy a Barcelona bejelentette Paulinho távozását, ám röviddel később törölték a bejegyzést. Ebben az állt, hogy a Belgium elleni világbajnoki negyeddöntőre készülő labdarúgót a kantoni Evergrande kötelező vásárlási opcióval veszi kölcsön.

A katalán Sport pénteki címlapja
A katalán Sport pénteki címlapja

 

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik