Sevilla: a Milantól kirúgott Montella lesz az új vezetőedző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.12.28. 18:45
null
Vincenzo Montella a Sevilla kispadjára ül le (Fotó: AFP)
Az olasz Vincenzo Montella lesz a spanyol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Sevilla új vezetőedzője.

 

 

Vincenzo Montellát novemberben mentették fel a munkavégzés alól a Milannál, miután várakozáson alul szerepelt a nyáron rengeteg pénzből megerősített csapattal (azóta az utódja, Gennaro Gattuso alatt is erősen inog a kispad). Montella és ügyvédjei csak most jutottak dűlőre az olasz klubbal a válás feltételeiről, a 43 éves szakember pénteken Milánóba utazik, hogy aláírja az ehhez szükséges papírokat – derül ki a Sevilla csütörtök esti közleményéből.

Ezt követően Montella Sevillába repül, ahol hivatalosan is bemutatják mint a csapat új vezetőedzőjét. Szombaton már a korábbi kiváló olasz csatár tartja az andalúziai gárda edzését. Ő lesz a La Liga történetének kilencedik olasz vezetőedzője, a Sevillánál pedig az első. Az európai kupaporondon 2015-ben érte el a legjobb eredményét, amikor a Fiorentinával elődöntőbe jutott az Európa-ligában – éppen a Sevillával szemben maradtak alul 5–0-s összesítéssel.

A november végén prosztatarákkal műtött Eduardo Berizzót, a Sevilla legutóbbi vezetőedzőjét karácsony előtt menesztették.

 




 

Legfrissebb hírek

NB III: edzőváltás a Pénzügyőrnél, a Fradi korábbi játékosa mentheti meg a csapatot

Labdarúgó NB II
1 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
12 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
12 órája

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
2026.03.20. 23:00

Már alakulnak a kajak párosok a válogatóra, újra összeállhat a Nádas, Tótka duó

Kajak-kenu
2026.03.20. 09:46

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 10:49

Edzőváltás az NB II-es Szentlőrincnél, Visinka távozott, Márton érkezhet

Labdarúgó NB II
2026.03.17. 14:33
Ezek is érdekelhetik