Barca: Mascherano már a télen elmenne, oda is szúrt a klubnak

2017.12.04. 17:51
null
Javier Mascherano már nem sokáig lesz a Barcelona játékosa (Fotó: AFP)
A legfrissebb spanyolországi információk szerint Javier Mascherano nem várná meg a nyarat, hanem már januárban elhagyná az FC Barcelona labdarúgócsapatát, aminek a katalán klub vezetői egyáltalán nem örülnek.

 

„Úgy gondolom, itt már lejárt az időm, hiszen úgy tűnik, hosszú idő után nem tudok többet tenni a klubért. A pályafutásom legjobb éveit töltöttem itt, sohasem fogom elfelejteni” – mondta az ESPN-nek a 33 éves hátvéd néhány nappal ezelőtt.

Ekkor még úgy tűnt, arra mutatkozik nagyobb esély, hogy Mascherano a szezon végén távozik a Barcelonától, ám a legfrissebb hírek szerint már a télen elmenne, amit a katalán klub vezetői Samuel Umtiti sérülése miatt szeretnének megakadályozni. Ha ez nem sikerül, akkor állítólag megpróbálják már januárban megszerezni a 23 esztendős Yerry Minát, a Palmeiras kolumbiai válogatott középhátvédjét, aki legkésőbb a nyáron minden bizonnyal amúgy is a gránátvörös-kékekhez igazolna.

Mascherano mindenesetre a legutóbbi megszólalása során tett azért, hogy a katalánok már télen elengedjék: „A Barca sikerkorszaka a végéhez közeledik, ebben biztos vagyok. Még nincs vége, de hamarosan eljön az ideje. Ez minden klubbal megtörténik, a játékosok sikersorozata nem tarthat örökké. Tudom is, hogy mikor lesz vége, de nem árulom el” – nyilatkozta az argentin az El Gráficónak.

A Mundo Deportivo értesülései szerint Mascherano azért sürgeti a távozását, mert szeretné megragadni a lehetőséget, hogy pályafutása utolsó nagy szerződését aláírva Kínába igazoljon.

A középhátvédként és védekező középpályásként is bevethető labdarúgó a jelenlegi szezonban már nem számít alapembernek a Barcelonánál, minden sorozatot figyelembe véve csak 10 meccsen lépett pályára.

A Mundo Deportivo hétfői címlapja
A Mundo Deportivo hétfői címlapja

 

Legfrissebb hírek

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:56

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00