Barcelona: nem fizetik ki Neymarnak a 26 milliós hűségbónuszt

Vágólapra másolva!
2017.08.04. 19:43
Miután Neymar a PSG-be igazolt a Barcelonától, a katalán klub világossá tette, hogy nem fizeti ki a brazilnak a szerződésében foglalt 26 millió eurós (7.9 milliárd forint) hűségbónuszt.

A „gyanú” szerint Neymar és az apja nem véletlenül vártak a PSG-hez való szerződéskötéssel, mert úgy hitték, hogy az augusztusi aláírással lehívhatják a 26 millió eurós hűségpénzt, amely a megállapodás szerint járhatott volna a brazil játékosnak.

Azonban könnyen lehet, hogy ez az összeg nem jut el Neymarékhoz.

A Barcelona szóvivője, Josep Vives kijelentette, hogy Neymar nem kap semmit, mert megszegte a feltételeket:

1: Nem kezd tárgyalásba egyetlen másik klubbal sem három hónappal július 31. előtt.

2: Nyíltan kijelenti elkötelezettségét, hogy teljesíti a szerződésében vállaltakat.

3: Szeptember 1-ig nem tarthat igényt az összegre azért, hogy ne tudjon más klubhoz menni.

Azért Neymarnak így sem kell majd éheznie…

Legfrissebb hírek

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.23. 23:24

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.12.23. 16:17

Neymar újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat

Minden más foci
2025.12.23. 08:13

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
2025.12.22. 14:34

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 23:00

A Villarreal elleni rangadón menetelhet tovább a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 10:00

Négyet vágott a PSG a Francia Kupában, Dembélé immár egyedül gólkirály az Enrique-érában

Francia labdarúgás
2025.12.20. 23:12

PSG: kéztörést szenvedett az Interkontinentális Kupa orosz hőse

Francia labdarúgás
2025.12.19. 14:22
Ezek is érdekelhetik