Barca: a spanyol válogatott szélső nem kér a katalánokból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.29. 15:05
Hiába érvényesítené a Gerard Deulofeu szerződésében szereplő záradékot a La Ligában szereplő Barcelona labdarúgócsapata, a támadó nem szeretne a gránátvörös-kékeknél játszani.

Deulofeu 2015-ben került a Barcelonától az Evertonhoz, ám a katalán klub a szélső szerződésébe visszavásárlási opciót is rakatott, ennek eredményeképp a Barca 12 millió euróért visszaveheti az Evertontól a 23 esztendős játékost.

Deulofeu 2017 januárjában a kevés lehetőség miatt Olaszországba, a Milanhoz ment kölcsönbe, a piros-feketéknél pedig hamar stabil kezdővé vált, 17 bajnokin összesen négyszer volt eredményes, emellett kiosztott három gólpasszt is.

Remek teljesítménye után a háromszoros spanyol válogatott futballistával kapcsolatban jelezte a Barcelona, érvényesítené a záradékot, s visszavinné az Evertontól. Igen ám, csakhogy Deulofeu a brit lapok szerint közölte a spanyol egyesülettel, nem kíván a cserepadon ülni, számára elsődleges a játékmennyiség, és nem áll szándékában visszatérni a Barcelonához.

A Daily Mail úgy tudja, Deulofeu szívesen menne vissza a Milanhoz, de emellett a Serie A-ból a Juventus is élénk érdeklődést mutat iránta.

Legfrissebb hírek

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
4 órája

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:48

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08