La Liga: megint száz gól fölött, simán nyert a Real Madrid

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.20. 23:52
null
Cristiano Ronaldo nem szerzett gólt, ám így is könnyedén nyert a Real Madrid a Villarreal ellen (Fotó: Reuters)
A Real Madrid 3–0-ra győzött hazai pályán a Villarreal ellen a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában.
AZT A HÉT SZÁZÁT!
A Real Madrid sorozatban hetedszer szerzett legalább száz gólt a spanyol élvonalban. Ez a bravúr másik csapatnak nem sikerült még a La Liga történetében.

A Barcelona és az Atlético Madrid győzelme után a Real Madrid nem engedhette meg magának, hogy ne győzze le a Villarrealt. Gareth Bale sérülés miatt nem állhatott Zinédine Zidane rendelkezésére, Karim Benzema viszont ott volt a fővárosi csapatban, és az első félidő hajrájában egy kipattanó befejelésével meg is szerezte a vezetést a Realnak. Ez volt a madridiak 19. fejes gólja a La Liga mostani idényében, ennyit egy másik csapat sem fejelt az öt legerősebb európai bajnokságban.

Cristiano Ronaldo 91 percig a pályán volt – majd kisebb sérülése miatt csere nélkül bement az öltözőbe –, ám gólt ezúttal nem szerzett, megtette azonban Lucas Vázquez és Luka Modric is, amivel sima hazai győzelem született. A keveset mutató Villarreal játékosai azzal vigasztalódhatnak, hogy közvetlen üldözőik közül a Celta Vigo csak egy pontot szerzett a hétközi fordulóban, a Bilbao pedig annyit sem.

SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
34. FORDULÓ

Real Madrid–Villarreal 3–0 (Benzema 41., Lucas Vázquez 69., Modric 76.)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Deportivo La Coruna–Barcelona 0–8
(L. Suárez 11., 24., 53., 64., Rakitic 47., Messi 73., Bartra 79., Neymar 81.)

Athletic Bilbao–Atlético Madrid 0–1 (F. Torres 38.)
Valencia–Eibar 4–0
(Alcácer 10., 28., 41., Cancelo 56.)
Sporting Gijón–Sevilla 2–1 (Krychowiak 22. – öngól, I. López 91., ill. Iborra 8.)
Málaga–Rayo Vallecano 1–1 (Ricca 91., ill. Baena 62.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 34 25 4 5 96–29 +67 79
2. Atlético Madrid 34 25 4 5 58–16 +42 79
3. Real Madrid 34 24 6 4 101–30 +71 78
4. Villarreal 34 17 9 8 42–31 +11 60
5. Athletic Bilbao 34 16 6 12 52–42 +10 54
6. Celta Vigo 34 15 9 10 47–54 –7 54
7. Sevilla 34 13 10 11 47–42 +5 49
8. Valencia 34 11 10 13 42–40 +2 43
9. Málaga 34 10 12 12 31–31 0 42
10. Real Sociedad 33 11 8 14 42–45 –3 41
11. Eibar 34 11 8 15 45–53 –8 41
12. Betis 34 10 11 13 31–46 –15 41
13. Las Palmas 34 11 7 16 38–46 –8 40
14. Deportivo La Coruna 34 7 17 10 42–56 –14 38
15. Espanyol 34 10 7 17 35–63 –28 37
16. Rayo Vallecano 34 8 11 15 46–66 –20 35
17. Sporting Gijón 34 8 8 18 35–55 –20 32
18. Granada 33 7 9 17 33–60 –27 30
19. Levante 33 7 7 19 30–56 –26 28
20. Getafe 33 7 7 19 29–61 –32 28
LA LIGA – A HÁROM BAJNOKESÉLYES HÁTRALÉVŐ PROGRAMJA
Barcelona Atlético Madrid Real Madrid
35. forduló Sporting Gijón (o) Málaga (o) Rayo Vallecano (i)
36. forduló Betis (i) Rayo Vallecano (o) Real Sociedad (i)
37. forduló Espanyol (o) Levante (i) Valencia (o)
38. forduló Granada (i) Celta Vigo (o) Deportivo La Coruna (i)
Legfrissebb hírek

Új többségi részvényese van az Atlético Madridnak

Spanyol labdarúgás
48 perce

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
3 órája

Kong a vészharang a Real Madridnál, Xabi Alonso elveszíthette az öltözőt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
3 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
17 órája

A Rayo vendégeként botlott a Real Madrid, de marad az élen

Spanyol labdarúgás
20 órája

Az Atlético Madrid tartja jó formáját; kétgólos Villarreal-siker

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 22:57

Három vereség után nyert újra a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 18:17

Hiába törte meg a jeget a korábbi Real Madrid-center Elchében, Oyarzabal büntetője pontot ért a Real Sociedadnak

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 23:03
Ezek is érdekelhetik