Barcelona: bemutatják a magyar filmet; Iniesta és Suárez is megnézi

MTI MTIMTI MTI
2016.03.04. 13:14
Barcelonában is bemutatják hétfőn a „Magyarok a Barcáért” című dokumentumfilmet, amely a katalán klub három magyar legendás futballistájának, Kubala Lászlónak, Czibor Zoltánnak és Kocsis Sándornak a történetét dolgozza fel.

Az eseményt Kovács Barnabás, Magyarország barcelonai főkonzulja, illetve a klub közösen szervezi. A spanyolországi ősbemutatóra az FC Barcelona Auditórium Maximumban kerül sor. A helyszínt biztosító Josep Maria Bartomeu elnök hangsúlyozta, Kubala szellemisége a mai napig meghatározó a klub életében, amit hűen tükröz, hogy Európa legnagyobb stadionjában kizárólag az ő szobra található meg. A filmbemutató rendhagyó jelleggel bír, ilyen és ehhez hasonló rendezvény megtartására az FC Barcelona csak kivételes alkalmakkor bocsátja rendelkezésre a klub dísztermét.

A mintegy 250 fő részvételével tervezett bemutatón várhatóan részt vesz az FC Barcelona elnöksége, a labdarúgócsapat kapitánya, a világ- és Európa-bajnok, Bajnokok Ligája-győztes Andrés Iniesta. A klub korábbi aranylabdása és Kubala László egykori csapattársa, Luis Suárez Miramontes, valamint az FC Barcelona kézi-és kosárlabdacsapatának tagjai. Magyar részről meghívást kapnak a Külgazdasági és Külügyminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériumának, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság vezetői is, illetve jelen lesz Kocsis Tibor filmrendező.

A „Magyarok a Barcáért” című alkotást 2014 márciusában mutatták egy háromrészes dokumentumfilm-sorozat formájában a Dunán, majd májusban az art mozik is műsorukra tűzték az alkotást. A moziba került film negyedórával hosszabb, azaz másfél órás, valamint a képi anyagok jelentős részét is kicserélték.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09