Real Madrid: CR négy és fél óra alatt 340 milliót keresett meg

2016.02.18. 12:27
Cristiano Ronaldo a világ legjobban kereső játékosa a heti 288 ezer fontos fizetésével, de messze nem ez az összes bevétele – a hírek szerint közel egymillió fontot keresett, nagyjából négy és fél órányi munkáért cserébe.

A játékosok szerződéseit az elmúlt időszakban rendszeresen kiszivárogtató Football Leaks nemrégiben a portugál sztárét is megosztotta, ez pedig tartalmazta Ronaldo arculati jogainak értékesítését a Mobily nevű, szaúd-arábiai telekommunikációs társasággal kötött szerződés kapcsán.

Ebből kiderül, hogy a Real Madrid klasszisa 860 ezer fontot (mintegy 343 millió forintot) keresett azzal, hogy aláírt öt portugál válogatott mezt, megosztott két üzenetet a közösségi médián és részt vett egy fotózáson – erre pedig maximum négy és fél órát „áldozott" az életéből.

Ebből kiderül, hogy a Real Madrid klasszisa 860 ezer fontot (mintegy 343 millió forintot) keresett azzal, hogy aláírt öt portugál válogatott mezt, megosztott két üzenetet a közösségi médián és részt vett egy fotózáson – erre pedig maximum négy és fél órát „áldozott" az életéből.

 

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo nem utazik el a portugál válogatottal Amerikába

Foci vb 2026
2026.03.20. 14:35

Cristiano Ronaldo Madridba utazik, sérülése súlyosabb a vártnál

Minden más foci
2026.03.06. 17:15

Kiderült, Cristiano Ronaldo combizomsérülést szenvedett

Minden más foci
2026.03.03. 19:24

Cristiano Ronaldo részesedést vásárolt az UD Almeríában

Spanyol labdarúgás
2026.02.26. 11:14

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Cristiano Ronaldo Szaúd-Arábiáról: Ide tartozom, itt akarom folytatni

Minden más foci
2026.02.22. 09:36

Kylian Mbappé Cristiano Ronaldo csúcsait is megdöntheti

Spanyol labdarúgás
2026.02.10. 11:23

Teljesültek C. Ronaldo kívánságai, visszatér az Al-Naszr keretébe

Minden más foci
2026.02.10. 07:50
Ezek is érdekelhetik