Cristiano Ronaldo nélkül továbbra sincs portugál válogatott – itt a friss keret!

K. Zs.K. Zs.
2026.09.18. 14:10
Cristiano Ronaldo a nyári világbajnokságon (Fotó: Getty Images)
Cristiano Ronaldo is meghívót kapott Jorge Jesus szövetségi kapitánytól a Nemzetek Ligája-rajtra készülő portugál labdarúgó-válogatottba – derült ki a pénteki kerethirdetéskor.

A 41 éves Cristiano Ronaldo korábban azt mondta, a nyári volt az utolsó világbajnoksága, de azt még nem jelentette be, mikor tervez visszavonulni a nemzeti csapattól.

A vb után búcsúzó Roberto Martínez helyére kinevezett Jorge Jesus már a kapitányi bemutatkozásakor kilátásba helyezte, hogy rajta nem múlik majd Cristiano Ronaldo behívása. Az edző és a világklasszis labdarúgó az elmúlt idényben az al-Nasszrnál együtt dolgozott, bajnoki címet nyertek a szaúdi együttessel.

Az ötszörös aranylabdás Ronaldo a férfiakat tekintve a legeredményesebb játékos válogatott színekben 146 góljával, és 233 meccsével ugyancsak csúcstartó.

A portugálok jövő csütörtökön kezdik meg szereplésüket Wales ellen a Nemzetek Ligájában hazai pályán, három nappal később Norvégiában lépnek pályára, majd október elsején a dánok elleni idegenbeli találkozó következik, október 4-én pedig a norvégokat fogadják.

A PORTUGÁL VÁLOGATOTT KERETE AZ NL-MÉRKŐZÉSEKRE
Kapusok: Diogo Costa, Rui Silva, Samuel Soares
Védők: Goncalo Inácio, Renato Veiga, Rúben Dias, Tomás Araújo, Joao Cancelo, Diogo Dalot, Nuno Tavares, Nuno Mendes
Középpályások: Bruno Fernandes, Joao Palhinha, Ruben Neves, Joao Neves, Vitinha, Bernardo Silva
Támadók: Cristiano Ronaldo, Fábio Silva, Trincao, Francisco Conceicao, Goncalo Ramos, Joao Félix, Pedro Neto, Rafael Leao

 

Legfrissebb hírek

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
2 órája

Női labdarúgó Nemzetek Ligája: Szlovéniával, Törökországgal és Koszovóval egy csoportban a magyarok

Magyar válogatott
22 órája

Cristiano Ronaldo fia bekerült a portugál U17-es válogatott keretébe

Minden más foci
Tegnap, 13:08

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
Tegnap, 6:34

Cristiano Ronaldo mesterhármasával nyert az Al-Naszr, 15 gólra az álomhatár – videó

Minden más foci
2026.10.29. 22:26

„A labdarúgás a szurkolóké” – C. Ronaldo üzent, miután minden idők legjobb aranylabdásának választották

Minden más foci
2026.10.29. 16:15

A gólgyártástól az üzletbirodalomig – a kétmilliárd dolláros CR7-modell

Minden más foci
2026.10.29. 11:48

Így van jól – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
2026.10.28. 23:48