Real Madrid: „Kampány folyik ellenem, mindent kritizálnak”

MTI MTIMTI MTI
2015.12.29. 19:18
Rafael Benítez, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint médiahadjárat zajlik ellene és a spanyol fővárosi klubbal szemben.



„Kampány folyik Florentino Pérez elnök úr ellen, ellenem és a klub ellen” – jelentette ki az 55 esztendős szakember a Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzést felvezető keddi sajtótájékoztatón. „Mindent kritizálnak, amit csak lehet, amit pedig nem tudnak kifogásolni, azt manipulálják, ahogy azt bárki láthatja is. Ez világos, ha az ember kívülről nézi a dolgokat” tette hozzá.

Benítez – akinek a távozását mind gyakrabban veti fel a sportsajtó – azokra a médiaértesülésekre is reagált, melyek szerint megromlott a viszonya a keret tagjaival.

„A kapcsolatom a játékosokkal összehasonlíthatatlanul jobb, mint amiről az újságokban olvasni lehet. Huszonnégy játékosom van a keretben, és amikor valakit kihagyok egy mérkőzésről, azonnal azt feltételezik, hogy ennek személyes okai vannak, és megindulnak a találgatások" – tette hozzá.

A királyi gárda 33 ponttal a harmadik helyen áll 16 fordulót követően, két ponttal lemaradva az éllovas Barcelona és a második Atlético Madrid mögött, de a címvédő katalán együttes egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A Real Madrid hullámzó formát mutat az elmúlt hetekben: a legutóbbi fordulóban 10–2-re legyőzte hazai pályán a kilenc emberrel játszó Rayo Vallecanót, azt megelőzően azonban 1–0-ra kikapott a Villarreal vendégeként.

Legfrissebb hírek

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 15:15

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

Antoine Griezmann gólpasszal búcsúzott a Metropolitanótól; Vinícius Júnior góljával nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 21:00

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Mbappé: Arbeloa azt mondta, negyedik számú támadó vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 09:32

Tét nélküli meccsen, szurkolói tiltakozás közepette verte a már kiesett Oviedót a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 23:24

Nem bírt egymással a Rayo és a Valencia, döntetlen a Girona–Real Sociedadon is

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 22:06
Ezek is érdekelhetik