Barca: Messi az édesapjával együtt megy börtönbe – és 22 hónapig marad?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.08. 16:53
null
A jelenleg sérüléssel bajlódó Messi továbbra is vádlott marad (Fotó: AFP)
Az államügyész 22 hónapos börtönbüntetést kért az adócsalási ügybe keveredett Lionel Messire, aki az ügyvédek minden igyekezete ellenére továbbra is vádlott marad. Amint arról korábban már beszámoltunk: a Barcelona négyszeres aranylabdás labdarúgójának édesapjára, az ügyben szintén érintett és felelősségre vont Jorge Messire ugyanakkor 18 hónapos börtönbüntetést szabhatnak ki.

 

 

Messi adóügye már régóta húzódik, a hivatalos nyomozást több mint két éve indították meg a játékos és édesapja ellen, aki menedzsereként az adóügyeket intézte. A gyanú szerint a játékos 2007 és 2009 között 4.1 millió euró adót nem fizetett be az államkasszába.

A játékos tagadta, hogy törvénysértést követett volna el, az ügyvédek pedig próbálják őt kivonni az eljárásból, mondván: édesapja tanácsára írta alá az adópapírokat, és a be nem fizetett összegekről – amelyeket Spanyolországon kívül, Uruguayban, Belize-ben, Svájcban és az Egyesült Királyságban bejegyzett cégek kezeltek – nem volt tudomása.

Az ügyészség szerint azonban a három rendbeli csalás érintettje elsősorban Lionel Messi, akinek pontos tudomása kellett legyen a történtekről, így szintén nem kerülheti el a felelősségre vonást. Amely adott esetben 22 hónapos börtönbüntetést is jelenthet.

Jorge Messi időközben adóhátralék címén ötmillió eurót már befizetett, ennek ellenére másfél éves börtönbüntetést is kaphat.

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel ismét csereként állt be, elszórakozta kétgólos előnyét, de mégis nyert az Inter Miami – videó

Légiósok
2026.04.18. 23:58

A spanyol ötödosztályban vásárolt klubot Lionel Messi

Spanyol labdarúgás
2026.04.16. 18:22

Tóth Rajmond három gólt lőtt a Barcának, amely 52 gólt dobva nyert a Cuenca ellen

Kézilabda
2026.04.15. 22:10

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 12:49

Messi góllal, csapata döntetlennel avatta fel az Inter Miami új stadionját

Minden más foci
2026.04.05. 12:23

Messi betalált, öt góllal nyert a világbajnok

Foci vb 2026
2026.04.01. 10:49

Sporttörténeti ritkaság: Messi az első aktív játékos, akiről lelátószektort neveztek el

Minden más foci
2026.03.27. 16:57

Messi megelőzte Pelét a szabadrúgásgólok számában

Minden más foci
2026.03.23. 13:06
Ezek is érdekelhetik