Spanyol Szuperkupa: Nem önteltség, fordíthatunk – Luis Enrique

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.15. 08:48
null
A Barcelonánál azt mondják, a 4–0-s vereség után is maradt hit a végső sikerben (Fotó: AFP)
A Barcelona hatalmas pofont kapott a spanyol Szuperkupa első mérkőzésén, de a Bilbaótól elszenvedett 4–0-s vereség ellenére a katalánokat irányító Luis Enrique amondó, a Barca képes lehet megfordítani a párharcot a hétfői visszavágón (a meccset 22 órakor rendezik a Camp Nouban), míg Javier Mascherano jelezte, senki se higgye halottnak őket.

 

„Nem önteltség azt gondolni, hogy megfordíthatjuk a párharcot. Nem voltunk jó formában, és szerencsénk sem volt. A Bilbao nagy nyomást helyezett ránk, ebben az egyik legjobb a spanyol csapatok közül. De ha van olyan együttes, amelyik képes felállni ilyen eredmény után, az a Barca. Ha esetleg nem is sikerül, minden erőnkkel azon leszünk, hogy megfordítsuk a párharcot” – mondta Luis Enrique a súlyos vereség után.

A Barcelona legutóbbi két tétmeccsén nyolc gólt kapott: a Sevilla elleni európai Szuperkupa-mérkőzés után ismét négyszer került a labda a gránátvörös-kékek kapujába.

„Persze, hogy aggaszt a sok kapott gól. Az is, amennyi gólt kaptunk, és az is, ahogy a gólokat kaptuk. Megpróbáljuk kijavítani a hibákat. A futball a hibák játéka is, és bár az előző idényben a legkevesebb gólt kapó csapat voltunk, most könnyedén találtak be ellenünk. Változtattam az összeállításon, és vállalom a felelősséget a vereségért, a négy nulláért. Az Athleticnek pedig gratulálnom kell, az atmoszférához is, amelyet teremtettek, és meghívom őket, hogy hétfőn éljenek át egy másféle légkört a Camp Nouban. Minden tőlünk telhetőt megteszünk a sikerért” – mondta a szakember.

Edzőjéhez hasonlóan a katalánok argentin játékosa, Javier Mascherano is jelezte, senki se higgye, hogy feladják a párharcot.

„Ne higgyék, hogy halottak vagyunk! Még megfordíthatjuk a párharcot, és elvihetjük a trófeát – mondta Javier Mascherano a meccs után. – Semmi sem dőlt el, lesz még egy mérkőzés nálunk. Sokszor nyertünk már nagy különbséggel. Nehéz találkozó lesz, mivel nagyon erős az ellenfelünk, de megvan az esélyünk.”

Ernesto Valverde, a Bilbao vezetőedzője sem hiszi, hogy eldőlt a Szuperkupáért folyó harc.

„Igaz, hogy nagy sikert arattunk, kevesen számítottak erre, de ilyen a labdarúgás. Ritkán kap a Barcelona négy gólt, főleg úgy, hogy nem talál be. Csodás este volt. Meglátjuk, meg tudjuk-e tartani az előnyt, még sok van hátra. A Barca ellen nem beszélhetünk lefutott párharcról. Sem mi, sem ők nem gondolják ezt. Tudjuk, mi vár ránk a Camp Nouban” – mondta a szakember.

A visszavágót hétfőn 22 órakor rendezik a Camp Nouban.

Legfrissebb hírek

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

A Zvezda lezárta a címvédő nagy sorozatát az Euroligában, Gudurics elérte a háromezres határt

Kosárlabda
2026.03.13. 23:20
Ezek is érdekelhetik