Real: megkérdezték Ancelottit, látta-e már CR-t a zuhany alatt

Vágólapra másolva!
2015.04.04. 12:10
Rendhagyó interjút adott a Mediaset Italiának Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője. A mestert kérdezték a királyi klubról, a klub-vb-ről, a Milanról, de a sportszakmai témák mellett arról is, hogy látta-e már Cristiano Ronaldót a zuhany alatt.

Ancelotti széles mosollyal (és a rá jellemző szemöldöktánccal) kísérve azt felelte: „nincs szükségem rá, hogy zuhanyzás közben lássam, bőven elég, ha a pályán látom és edzés közben.”

Kiderült az is, hogy a Milan lenne az egyetlen klub, amelyet másodszor is irányítana. Az olasz szakember korábban a Reggiana, a Parma, a Juventus, a Chelsea és a PSG kispadján is ült, a milánóiakkal kétszer BL-t, egyszer pedig olasz bajnokságot nyert.

„A Real Madrid a decemberi klub-vb fináléjában a San Lorenzót, a pápa kedvenc csapatát győzte le. Nem fél, hogy a pokolra jut ezért?” – kapta a kérdést Ancelotti.

„Kicsit sajnáltam a dolgot, de lenne egy ajánlatom a pápának: szurkoljon inkább a Real Madridnak!” – válaszolta az olasz, aki szerint Spanyolországban és Olaszországban egyaránt szép nők élnek, nem lehet ebben a tekintetben különbséget tenni.

A jelenleg a Juventusban futballozó Álvaro Morata azt nyilatkozta, nem hajlandó visszatérni a Real Madridhoz, amíg Carlo Ancelotti az edző.

„A mi szakmánkban nem lehet mindenkinek a kedvében járni. Moratának nem volt könnyű a helyzete, Ronaldóval, Benzemával, Bale-lel kellett megküzdenie” – tért ki a spanyol csatár tavalyi helyzetére Ancelotti, majd azt is hozzátette, hogy a Bajnokok Ligája döntőjében nagyon szívesen találkozna a Juventusszal.

A Real Madrid következő mérkőzését vasárnap délben a Granadával játssza a spanyol bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

„Ez Isten utolsó figyelmeztetése!” – Lángba borította Cristiano Ronaldo szobrát egy férfi Madeirán

Minden más foci
2026.01.21. 18:53

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Videó: Tóth Alex bevallotta, hogy Cristiano Ronaldo a bálványa

Angol labdarúgás
2026.01.21. 11:09

C. Ronaldo betalált, de csapata emberhátrányban kikapott az éllovastól – videó

Minden más foci
2026.01.12. 20:52

A siker gyakran az edzés utáni órákban dől el

Egyéb egyéni
2026.01.09. 07:17
Ezek is érdekelhetik