La Liga: „A Balaídos egy erőd, árthatunk a Realnak!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.24. 18:38
A Celta Vigo utánpótlás-válogatott védője, Jonny szerint képesek komoly problémát okozni a Real Madridnak a két csapat hétvégi összecsapásán.

„Ha meg tudjuk tartani a labdát, akkor árthatunk nekik – mondta az U21-es spanyol válogatott védő. – Azt kell tennünk, amit az elmúlt hetekben tettünk, de koncentráltabb játékra lesz szükségünk, mint valaha. Nagyon lelkesnek kell lennünk, és kétszáz százalékot beleadni, mert ha hibázunk, akkor a Real kivégezhet minket a kontráknál.”

„Az Európa-liga-álmunk még mindig él, és remélhetőleg jól játsszunk majd a Real ellen, hogy a szurkolóinkat megörvendeztessük. Hat meccs van hátra, a végsőkig kell küzdenünk mindegyik összecsapáson. A Balaídos egy erőd, amelyben nagyon jól játszunk, úgyhogy tudjuk, hogy otthon minél több pontot kell szereznünk” – tette hozzá, majd kitért az ellenfélre is.

„Tudjuk, hogy néhány játékosuk nem léphet pályára ellenünk, de így is félelmetesen erősek. Mindig a legjobb ellen akarsz játszani, de akármilyen csapattal állnak fel, nagyon nehéz dolgunk lesz. Rendkívül jó futballisták alkotják a Real keretét, és mindent beleadnak majd, hogy életben tartsák bajnoki álmukat, de képesek vagyunk felvenni a versenyt a legnagyobbakkal is.”

SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
33. FORDULÓ, VASÁRNAP

21.00: Celta Vigo–Real Madrid (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek

La Liga: Berenguer-parádé, kiütötte a Getafét a Bilbao

Spanyol labdarúgás
2026.10.25. 20:38

Alulteljesítő patinás klubok, jól rajtoló nem topligás csapatok, avagy El-érdekességek és trendek a Fradin túl

Európa-liga
2026.10.23. 12:56

Öt gólt szerzett a Sociedad, nyert a Celta Vigo és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
2026.10.18. 20:46

La Liga: majdnem eltapsolta háromgólos előnyét a Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 21:00

El: simán nyert a Sparta, Nego nélkül okozott meglepetést az Omonia

Európa-liga
2026.09.16. 20:41

Berke Balázs vezet Negóéknak az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.14. 14:27

Hiába vezetett, csak ikszelt a Celta a Málaga ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.13. 16:02

Leadta kétgólos előnyét, mégis nyert a tíz emberrel játszó Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
2026.09.07. 23:24