Spanyol Szuperkupa: Inkább most kapjunk ki - Ancelotti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.23. 07:28
A Real Madrid vezetőedzője, Carlo Ancelotti az Atlético Madrid elleni, összesítésben 2–1-re elveszített spanyol Szuperkupa-párharc után elmondta, jobb, hogy most kaptak ki, és nem a májusi BL-döntőben.

„Nem voltunk elég jók, de inkább a Szuperkupát veszítsük el, mint hogy Lisszabonban a BL-döntőben kaptunk volna ki. Elveszítettük a játék irányítását, több labdabirtoklásra lett volna szükségünk, ahhoz, hogy több helyzetünk legyen” – fogalmazott a lefújást követően Ancelotti, aki hiába küldte a pályára a szünetben Cristiano Ronaldót, csapata nem tudott gólt szerezni.Ancelotti, aki hiába küldte a pályára a szünetben Cristiano Ronaldót, csapata nem tudott gólt szerezni.

Az olasz szakember ezután kérdésekre válaszolva több mindenre is kitért. Elmondta, hogy senki sem beszélt közülük arról, hogy minden címet meg fognak nyerni, csak arról volt mindig is szó, hogy minél több címet szeretnének begyűjteni. Ronaldóval kapcsolatban arról beszélt, hogy a hétközi sérülése után eleve úgy tervezték, hogy csak a második félidőre áll be. James Rodríguez kapcsán pedig azt mondta, az első felvonásban fantasztikusan játszott (a keddi első meccsen ő szerezte a Real gólját).

„Szakmai döntés volt, hogy nincs szükségünk Ángel Di Maríára. Egyébként nem is erősítünk, számunkra bezárult a piac” – fogalmazott Ancelotti az argentinnal kapcsolatban és a német válogatott Sami Khediráról (aki szintén nem játszott az Atlético ellen) is azt mondta, hogy nem gördítenek akadályt a távozása elé.

Legfrissebb hírek

Ancelotti átalakítja a brazil válogatott középpályáját

Minden más foci
2026.07.30. 08:36

Maldini elismerte, Ancelottival is tárgyalt már az olasz labdarúgó-válogatott irányításáról

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 21:35

Jorginho: Brazíliának nem volt csapata a 2026-os vb-n

Foci vb 2026
2026.07.15. 17:40

Ronaldo tanácsa Neymarnak: Ne dönts elhamarkodottan!

Foci vb 2026
2026.07.14. 16:08

Romário: Ancelotti elemi hibákat követett el, már a kerethirdetésnél is

Foci vb 2026
2026.07.09. 09:35

Romário: A vereségért nagyon is okolható Ancelotti

Foci vb 2026
2026.07.09. 08:55

„Sem igazán európai, sem igazán brazil nem lett ez a válogatott” – exkluzív helyszíni interjú a brazil sportújságíróval, Vicente Dattolival

Foci vb 2026
2026.07.07. 12:18

„Nem fogom feladni” – Vinícius Júnior bocsánatot kért a szurkolóktól

Foci vb 2026
2026.07.06. 13:19