Real: Sergio Ramos Madridból vonulna vissza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.26. 14:54
A spanyol Primera Divisiónban szereplő Real Madrid labdarúgócsapatának védője, Sergio Ramos szíve szerint a királyiaknál fejezné be pályafutását.

Ramos 2005-ben szerződött a Santiago Bernabéuba a Sevillától, és több mint négyszáz alkalommal öltötte magára a Real Madrid mezét. A szombati BL-győzelem utáni örömében a huszonnyolc éves játékos elmondta, nem lenne ellenére, ha Madridban akaszthatná szögre cipőjét.szombati BL-győzelem utáni örömében a huszonnyolc éves játékos elmondta, nem lenne ellenére, ha Madridban akaszthatná szögre cipőjét.

„Kiváltságosnak érzem magam, hogy a világ legjobb csapatának tagja lehetek – mondta Ramos. – Remélem, hogy itt leszek még pár évet, és aztán innen vonulhatok vissza. Az első naptól fogva érzem a szurkolók szeretetét, és nagyon hálás vagyok érte. Ez egy megvalósult álom."

Legfrissebb hírek

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
3 órája

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
6 órája

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
10 órája

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
12 órája

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
15 órája

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 22:41

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:18

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10