Barca: megváltozott Ter Stegen ügynökének véleménye

Vágólapra másolva!
2014.04.03. 13:23
null
Talán még Ter Stegen sem látja tisztán a jövőjét (Fotó: Reuters)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Borussia Mönchengladbach kapusának, Marc-André ter Stegennek az ügynöke, Gerd vom Bruch a Sport Bildnek csütörtökön elmondta, a dolgok jelenlegi állása szerint elképzelhetetlennek tartja, hogy védence a nyáron a Barcelonához igazoljon.

 

A menedzser kijelentése egyrészt értelemszerű, hiszen a katalán klubot a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szerdán kizárta a következő két átigazolási időszakból – igaz, a Barcelona fellebbez az eltiltás ellen –, másfelől viszont érdekes, mert egy nappal korábban még másképp vélekedett.

„Abban biztosak lehetnek, hogy Ter Stegen nem lesz munkanélküli. Nem vagyok ügyvéd, de a kérdés az, hogy a már megkötött üzletek a rendelkezés hatálya alá esnek-e. Marc-Andrénak élő szerződése van a Mönchengladbachhal, ám nem tudom elképzelni, hogy maradjon” – mondta a minap a SiD német hírügynökségnek Vom Bruch.

Ehhez képest a 21 esztendős kapus ügynöke nem egészen 24 órával később már más állásponton volt.

„Ha jól értelmezem a FIFA szankcióját, akkor kizárt dolog, hogy Ter Stegen ezen a nyáron a Barcelonába igazoljon” – mondta a futballista képviselője.

Igen ám, de idézzük fel még egyszer Vom Bruch szerdai szavait: „Nem vagyok ügyvéd, de a kérdés az, hogy a már megkötött üzletek a rendelkezés hatálya alá esnek-e."

Mondandójából akár az is leszűrhető, hogy Ter Stegen ügyében már a szükséges papírokat is aláírták a felek – német sajtóhírek szerint ez februárban valóban megtörtént –, pusztán Víctor Valdésre való tekintettel várat magára a hivatalos közlés. A Barcelonánál ugyanis úgy tervezték, hogy akkor jelentik be a német kapuvédő szerződtetését, amikor a spanyol válogatott kapus a nyilvánosság elé tárja, hogy hol folytatja a pályafutását. A hét hónapra harcképtelenné vált Valdés döntését egyébként állítólag nem befolyásolja a sérülése, mindenképpen távozni szeretne.

A FIFA határozata után azonban borul az eredetileg megírt forgatókönyv, hiszen ha a katalánok fellebbezését elutasítja a nemzetközi szövetség, akkor hiába van Ter Stegennek már aláírt szerződése a spanyol klubbal, az átigazolást nem tudja majd bejegyeztetni a Barcelona a FIFA-nál, így a német nem léphetne pályára új csapata színeiben.

További érdekesség, hogy Ter Stegen utódja már megvan a Gladbachnál, amely március elején 2019 nyaráig szóló szerződést kötött a Basel kapusával, Yann Sommerrel.

Egy szó, mint száz: napról napra, sőt óráról órára látnak napvilágot újabb és újabb elméletek Ter Stegen jövőjét illetően, de ha a Barcelona nem tudja tisztázni magát a FIFA előtt, akkor nehéz elképzelni, hogy lehetősége lesz új játékosok szerződtetésére.

Ez igaz Ter Stegenre, Alen Halilovicra, Marco Reusra és bárki másra is.

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
Tegnap, 17:40

Óriási költekezést csap az Atlético – a végszámlát már a szaúdi tulajdonos rendezi?

Spanyol labdarúgás
2025.07.30. 10:44

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
2025.07.28. 13:27

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
2025.07.25. 11:01

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01
Ezek is érdekelhetik