Barcelona: Az Atlético ellen már játszanék - Neymar

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.19. 11:16
A Barcelona brazil labdarúgója, Neymar bízik benne, hogy az Atlético Madrid elleni szezonzáróra visszatérhet. Mindez persze csak akkor érdekes, ha annak a mérkőzésnek még lesz tétje.

A brazil válogatott támadó bal lába a Real Madrid elleni Király-kupa döntőn sérült meg. A Barcelona a Camp Nouban fogadja május 17-én a Primera División utolsó fordulójában a jelenleg listavezető Atléticót. Neymar azon a mérkőzésen már mindenképpen pályára szeretne lépni.

„Már rögtön a sérülés után éreztem, hogy egy ideig nem fogok tudni játszani. Ilyenkor nagyon fél az ember, először csak maga a sérülés járt az eszemben, aztán viszont a világbajnokság – mondta Neymar. – Még járni is nehéz volt a meccs után, annyira fájt a lábam. Szerencsére annyira nem nagy a baj, három héten belül szeretnék visszatérni és játszani az Atlético ellen az utolsó fordulóban. Szörnyű érzés, amikor nem focizhatok és csak kívülről nézhetem a többieket a pályán, én pedig nem csinálhatok semmit. Ez a legrosszabb dolog a labdarúgó életében.”

A Barcelona vasárnap 21.00-tól az Athletic Bilbaót fogadja a spanyol élvonalbeli bajnokság 34. fordulójában. A péntek este győzelmet arató Atlético Madrid hét ponttal áll jelenleg a katalánok előtt.

Legfrissebb hírek

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
2026.07.01. 10:10

Ancelotti: Neymar már elég jól van ahhoz, hogy többet játsszon

Foci vb 2026
2026.06.29. 08:16

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

Hamilton: Nagyon vagány volt, amit Neymar írt

Foci vb 2026
2026.06.25. 20:41

Neymar a visszatéréséről beszélt

Foci vb 2026
2026.06.25. 12:14

Neymar fiát a biztonsági őrök állították meg – videó

Foci vb 2026
2026.06.25. 04:53

Neymar a pályán – először játszott ezen a világbajnokságon!

Foci vb 2026
2026.06.25. 01:46
Ezek is érdekelhetik