Real Madrid: még többet akar az aranylabdás Ronaldo

2014.01.21. 17:16
A FIFA-Aranylabda friss kitüntetettje, Cristiano Ronaldo úgy nyilatkozott, messze van attól, hogy elégedett legyen.

„Nem fogok a babérjaimon pihenni. A Real Madriddal és a portugál válogatottal is szeretnék nagyobb és nagyobb sikereket elérni" – mondta a France Football című francia szakmagazinnak adott interjújában a hamarosan 29. születésnapját ünneplő portugál futballista, hozzátéve: a jövőben azért fog „melózni”, hogy még jobb legyen.

Ronaldo elárulta, azzal, hogy megkapta a 2013 legjobbjának járó elismerést, nagyon „megkönnyebbült” és „sokkal nyugodtabb” lett.

„Már a díjátadó előtt hetekkel nagyon izgatott voltam. Rengetegen és rengeteget beszéltek az Aranylabdáról: hogy nyerek, hogy mégsem nyerek, hogy Franck Ribéryé lesz. Még az anyukám is folyton azt kérdezgette, hogy nyerek-e.”

Az Aranylabdát 2008 után másodszor elhódító Ronaldo az interjúban arról is beszélt, hogy ő sem tökéletes.

„Ember vagyok, húsból és vérből. Sírok, nevetek, vannak gondjaim. Ha valami rosszat mondtam, azért mindig elnézést kértem. Tanulok a hibáimból” – fogalmazott, s azt is elmondta: szerinte a szurkolók manapság már sokkal jobban értik-megértik őt, mint korábban.

Legfrissebb hírek

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2026.08.12. 10:24

Cristiano Ronaldo színészként is kipróbálja magát

Minden más foci
2026.07.30. 08:56

Az utolsó tangó – búcsúzó vb-sztárok

Képes Sport
2026.07.27. 16:36

Már 187 millió euró az adóssága Ronaldo szaúdi futballklubjának

Minden más foci
2026.07.27. 12:51

Ez a szurkoló kimaxolta a CR7-tel való gonoszkodást – videó

Foci vb 2026
2026.07.16. 19:51

Jorge Jesus: Cristiano Ronaldo számomra sosem lesz probléma forrása

Foci vb 2026
2026.07.10. 18:21

Jorge Jesusnál klubszinten alapember volt Cristiano Ronaldo

Foci vb 2026
2026.07.10. 17:50