Barca: Megerősítem, Neymar 57.1 millióba került - Rosell

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.21. 00:06
A Barcelona klubelnöke, Sandro Rosell továbbra is kiáll amellett, hogy a nyáron 57.1 millió euróba került a brazil Neymar szerződtetése. Amint arról hétfőn már beszámoltunk: az El Mundo című lap ugyanakkor úgy tudja, hogy a katalánok ennél sokkal többet, összesen 95 milliót költöttek a brazilra.
A Barcelonánál nem győzik cáfolni, hogy Neymar közel százmillió euróba került (Fotó: Reuters)
A Barcelonánál nem győzik cáfolni, hogy Neymar közel százmillió euróba került (Fotó: Reuters)

 

„Megerősítem, hogy Neymarért 57.1 millió eurót fizettünk, és kész. Sokadszor kell ismételten magam ebben a kérdésben” – mondta Rosell határozottan, aki azt is sejteni engedte, hogy akár bírósági folytatása is lehet a dolognak, márpedig bármikor kész akár tanúvallomást is tenni az ügyben.

Az El Mundo napilap azt írja, a 2011 novembere és 2013 szeptembere között született, hét hivatalos dokumentum alapján a Barcelona összesen 95 millió eurót fizetett Neymarért.

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Nem kellett sokat várni: itt van Neymar újabb balhéja!

Minden más foci
2026.08.05. 10:31

„Majd ha kifut a szerződés” – Neymar decemberben dönt a visszavonulásról

Minden más foci
2026.08.04. 13:38

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30