Real: a blancók csatára a pletykák ellenére maradna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.06. 15:54
Álvaro Morata, a Real Madrid labdarúgócsapatának fiatal csatára elmondta, jól érzi magát a királyiaknál, így a pletykákkal ellentétben esze ágában sincs eligazolni.

Morata a bajnokságban a 2013–2014-es szezonban mindössze egyetlen mérkőzésen volt kezdő, így közeledve a téli átigazolási időszakhoz, Spanyolországban azonnal felröppent a hír, miszerint a madridiak januárban kölcsönadhatják a támadót.

„Érzem Carlo Ancelotti és Zinedine Zidane bizalmát és támogatását. Tudom, fiatal vagyok, és sok minden változhat még, de a jövőmet én továbbra is csak Madridban tudom elképzelni” – nyilatkozta a blancók legutóbbi sajtótájékoztatóján Álvaro Morata, akit pár napja a Marca az Arsenallal boronált össze.

„Természetesen szeretnék folyamatosan a kezdőben helyet kapni, de így is boldog vagyok, hiszen szinte minden mérkőzésen pályára léphetek, és megmutathatom, mit is tudok. Nagyon jól érzem magam Madridban, és remélem, sok-sok évet eltölthetek még itt, ez a csapat egyszerűen csodálatos” – tette hozzá Morata, akinek 2015 júniusában jár le a szerződése a madridiaknál.

Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:59

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Mbappéék különcködtek, nem vettek részt a La Liga kampányában

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 10:24

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57