R. Madrid: CR most úgy érzi, innen szeretne majd visszavonulni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.22. 14:58
Jó formának örvend Cristiano Ronaldo, a spanyol élvonalbeli Real Madrid és a portugál válogatott klasszisa. Az aranylabdás labdarúgó elmondása szerint mostanában nagyon jól érzi magát, s úgy érzi, a királyiaknál fejezi majd be a pályafutását.

„Jelenleg úgy érzem, itt szeretném majd befejezni a karrieremet, mert roppant boldog vagyok – mondta Cristiano Ronaldo a COPE-nak. – Imádok Madridban élni és a világ legjobb klubjában játszani. Ennél többet kívánni sem tudnék. Amikor jól mennek a dolgok és motivált vagy, kevesebbet aggódsz a jövőd miatt. Szeretve érzem magam itt, ez már az ötödik évem a Real Madridnál. Igaz, eleinte nehéz volt megtalálni a közös hangot a szurkolókkal, és az első években nem nagyon találtam a helyemet a pályán sem. Aztán rájöttem, velem van a baj, s most már teljesen boldog lehetek. Minden egyes alkalommal, amikor kilépek a Bernabéu gyepére, olyan, mintha egy álmom válna valóra. Szeretnék még nagyon sokáig itt lenni és kitölteni a szerződésemet. Nincs még egy olyan klub, mint a Real.”Cristiano Ronaldo a COPE-nak. – Imádok Madridban élni és a világ legjobb klubjában játszani. Ennél többet kívánni sem tudnék. Amikor jól mennek a dolgok és motivált vagy, kevesebbet aggódsz a jövőd miatt. Szeretve érzem magam itt, ez már az ötödik évem a Real Madridnál. Igaz, eleinte nehéz volt megtalálni a közös hangot a szurkolókkal, és az első években nem nagyon találtam a helyemet a pályán sem. Aztán rájöttem, velem van a baj, s most már teljesen boldog lehetek. Minden egyes alkalommal, amikor kilépek a Bernabéu gyepére, olyan, mintha egy álmom válna valóra. Szeretnék még nagyon sokáig itt lenni és kitölteni a szerződésemet. Nincs még egy olyan klub, mint a Real.”

 

Legfrissebb hírek

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
20 órája

Nem borult a papírforma Gironában, könnyedén nyert az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:05

Mbappé: A gólörömöm Cristianónak szólt, sokat segített nekem

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:58

A Villarreal elleni rangadón menetelhet tovább a Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:00

Kellettek Courtois bravúrjai, a Real Madrid hazai pályán legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.12.20. 22:58

A Real Sociedad 94. perces büntetővel bukta el a győzelmet

Spanyol labdarúgás
2025.12.20. 18:23

Csak egyenlíteni tudott, nyerni nem a Valencia

Spanyol labdarúgás
2025.12.19. 23:08

Zsarolták, megfenyegették, megalázták – Kitálalt a Real Madrid korábbi táplálkozási szakértője

Spanyol labdarúgás
2025.12.19. 13:53
Ezek is érdekelhetik