Real: „Egy másik klub sokkal jobb ajánlatot tett Bale-ért”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.25. 10:51
null
Bale ügynöke szerint volt egy klub, amely jóval többet kínált a walesiért, mint a Real Madrid (Fotó: Reuters)
A Real Madridban futballozó Gareth Bale ügynöke szerint kis híján meghiúsult a nyár legnagyobb átigazolása, ugyanis a walesit meg akarta tartani a Tottenham, és volt egy másik együttes is, amely ajánlatot tett ügyfeléért, ráadásul sokkal jobbat, mint a blancók.

„Nagyon nehezen sikerült összehoznunk az ügyletet, sőt, a végén majdnem meghiúsult az átigazolás. A Tottenham maradásra akarta bírni Bale-t, és volt egy másik klub, amely sokkal jobb ajánlatot tett a játékosért, mint a Real Madrid” – nyilatkozta a walesi ügynöke, Jonathan Barnett a La Sextának.

A szóban forgó klub angol sajtóhírek szerint a Manchester United, amely akár 120 millió eurót is hajlandó lett volna fizetni a szélsőért. A játékosmenedzser egyébként a nyár másik nagy spanyol igazolásáról, a Barcelonába szerződő Neymarról is szót ejtett.

„Bale a Premier League-ben játszott, ahol több díjat és kupát is nyert. Számomra ő sokkal jobb, mint Neymar” – tette hozzá Barnett.

A madridiak a bajnokság 6. fordulójában, ma 22 órakor az újonc Elche ellen lépnek pályára idegenben. Bale a Getafe elleni vasárnapi bajnoki előtt a bemelegítéskor combizomhúzódást szenvedett, és nem léphetett pályára, de a szerdai mérkőzésen már vélhetően újra bevethető lesz.

Legfrissebb hírek

Nem kellett sokat várni: itt van Neymar újabb balhéja!

Minden más foci
2026.08.05. 10:31

„Majd ha kifut a szerződés” – Neymar decemberben dönt a visszavonulásról

Minden más foci
2026.08.04. 13:38

„Az én időm lejárt” – Neymar visszavonul a brazil válogatottól

Minden más foci
2026.07.29. 17:27

Az utolsó tangó – búcsúzó vb-sztárok

Képes Sport
2026.07.27. 16:36

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
2026.07.26. 10:15

Neymar újabb balhéja: pókerezett, miközben csapattársai játszottak

Minden más foci
2026.07.23. 11:22

Ronaldo tanácsa Neymarnak: Ne dönts elhamarkodottan!

Foci vb 2026
2026.07.14. 16:08

Neymar nem sokkal a kiesés után már a WSOP-n pókerezett – videó

Foci vb 2026
2026.07.12. 12:43