Barcelona: Messiék 5 millió eurót fizettek be az államnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.04. 23:01
null
Az argentin fizetett, és halasztást kért (Fotó: Action Images, archív)
A Barcelona labdarúgócsapatának argentin aranylabdása, Lionel Messi és apja, Jorge 5 millió eurót fizetett be a hatóságoknak azt követően, hogy júniusban adócsalással vádolták meg őket – adta hírül a Reuters hírügynökség. A páros korrekciós befizetésként pontosan 5 016 524 eurót helyezett letétbe a Barcelona melletti gavai bíróságon.



Messinek a beszámolók szerint továbbra is meg kell jelennie a szeptember 17-re kiírt meghallgatáson a bíróság előtt, ugyanakkor a futballista ügyvédje halasztást kért, mert ügyfelének egy nappal később Bajnokok Ligája-fellépése van az Ajax ellen.

A korábbi hírek szerint Messiék a kereskedelmi jogokból származó bevételek utáni adózást mulasztották el, állítólag több mint négymillió eurót nem fizettek be a spanyol államnak. A barcelonai ügyészség szóvivője akkor úgy tájékoztatott, Messi és apja 2006-os, 2007-es, 2008-as és 2009-es adópapírjaival vannak gondok. Raquel Amado ügyész júniusban Messi lakhelyén, Gavában nyújtotta be a keresetet. Az ügyészség azt állítja, hogy Messiék adóparadicsomokban – Belize és Uruguay – létrehozott fiktív, offshore cégek segítségével követtek el adócsalást a spanyol állam kárára.

Az aranylabdás tagadta az adócsalás vádját, azt állította, ügyvédek és pénzügyi szakemberek intézték az ügyeiket, akikben megbíztak. „Az az igazság, hogy én nem foglalkoztam ezzel különösebben, és ezért alkalmazzuk mi ezeket az embereket” – mondta korábban Messi.

Az 26 éves támadó 2000 óta él Barcelonában és 2005-ben megkapta a spanyol állampolgárságot. A Forbes magazin szerint évente mintegy 14 millió eurót keres a katalán klubnál, és további 15 millió euró bevétele származik reklámbevételekből.

Legfrissebb hírek

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
21 perce

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

Hátránnyal indított, végül négyet vágott és nyert Prágában az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 22:58

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37
Ezek is érdekelhetik