Ljujics távoli lövését Lehoczki a kapu fölé tenyerelte.
54'
Dárdai passzából Nissilä egy védő szorításában 10 méterről egy méterrel a bal sarok mellé tüzelt.
52'
Dárdai egy gyönyörű labdaátvétel után 11 méterről ballal mellé bombázott.
51'
Az Újpest vendéglátóként még nem kapott ki, 3 győzelme mellett csupán az MTK-val ikszelt (1–1), a hazai tabellán csak kevesebb lőtt góljával szorul a Paks mögé a második helyre.
48'
Hazai helyzet! Újváry beadását Amenyido ugyan rosszul találta el 11 méterre a kaputól, de így Lehoczki csak másodszorra tudta megfogni, Golla segítségével.
47'
A labdabirtoklás aránya 59-41 százalék, a kapura lövések száma 7-3, a kaput eltalálóké 2-0 a hazaiak javára.
46'
Egy csere volt a felcsútiaknák: Okeke helyére Nissilä állt be.
Az első félidő alapján a várható gólmutató szerint 0.59-0.11-re vezet az Újpest.
45+4'
A Puskás Akadémia fontos rangadót nyert meg legutóbb a címvédő ETO otthonában (1–0), így három pont előnnyel áll a tabella első helyén, ráadásul most már a vesztett pontokat tekintve is a legjobb a mezőnyben.
45+4'
Fotó: Török Attila
45+4'
VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK, EDDIG NINCS GÓL.
45+3'
Pál a bal oldalvonalnál földre küldött egy újpestit, ez is sárga lap.
45+1'
Horváth Krisztofer feldobta magát a 16-os előterében, sárgát kapott a színészkedésért.
45'
Minimum 3 perc lesz a ráadás.
43'
Kern 17 méterről ballal méterekkel a kapu fölé tekert.
42'
A lila-fehér együttes 4 forduló óta veretlen (2 győzelem, 2 döntetlen) ezzel az FTC-é mögött a második leghosszabb ilyen aktív sorozattal rendelkezik. Eközben felváltva nyert, illetve ikszelt, ha ebben az ütemben folytatja, most egy győzelemnek kellene jönnie.
40'
Fotó: Török Attila
39'
Egy szöglet után Stronati az alapvonaltól fejelte vissza a labdát, de Szendrei 4 méterről fölé bólintotta.
37'
Vlijter perdítette 8 méterről kapura Matko átadását, de nem volt benne erő, így Lehoczki biztosan védett.
34'
Vlijter lesen kapott egy indítást, majd ellőtte a labdát keresztben a kapu előtt.
33'
Dárdai iramodott meg egyedül a jobb szélen, a beadását Lukács lekészítette Okekének, akinek a 16 méteres lapos lövése középre ment és fogta Szappanos.
32'
A lila-fehérek házigazdaként bajnokikon mindössze 2-szer tudták megverni a Puskás Akadémiát: 2018 októberében 2–0-ra, majd 2022 márciusában 2–1-re. Ötször végeztek döntetlenre, míg 10-szer a vendég felcsútiak bizonyultak jobbnak. Legutóbb, január végén a nyáron távozó ghánai Joel Fameyeh 80. percben elért félollózós gólja döntött a PAFC javára (0–1).
28'
Az újpestiek előző idénybeli társgólkirálya, Matko gyűjtött be egy sárga lapot.
27'
Duarte egy kényszerítőzés után 8 méterről lőtt kapura, a labda a közbevetődő Stronatiról került szögletre. Nagy mentés volt, mert a labda a bal felső sarokban kötött volna ki...
25'
Marco Rossi szövetségi kapitány is ott van a nézőtéren.
24'
Zeke beadását Lehoczki húzta le.
23'
A felcsútiaknál Farkas B. lett a jobb-, Pál a balhátvéd, a cssapatkapitányi karszalagot pedig Golla vette át.
Nagy fölényben az Újpest! Matko balról, éles szögből leadott lövésszerű beadását fogta magabiztosan Lehoczki.
19'
Az előző 19 bajnoki meccsükből csak kettőt nyertek meg a fővárosiak, az egyiket 2022-ben a Szusza-stadionban (2–1) a másikat 2024 márciusában a Pancho Arénában (2–0). Az újpestiek már 6-os nyeretlenségi sorozatban vannak a felcsútiakkal szemben (3 iksz, 3 vereség), ráadásul az előző bajnokságban gólképtelenek voltak ellenük (0–0, 0–1 és 0–2). (Igaz, a lila-fehérek jelenlegi kapusa, Szappanos Péter akkor még a PAFC kapuját őrizte.) Az újpestiektől legutóbb 2025 márciusában az azóta eligazoló horvát Fran Brodic talált be a Puskás Akadémia kapujába (1–1).
16'
Lehoczki-védés! Matko erősen kapu elé lőtte a labdát, Horváth K. kapura perdítette, ám a felcsútiak kapusa kikapta a labdát a bal alsó sarokból.
13'
Szolnoki helyére Pál Barna állt be a felcsútiakhoz.
12'
Csere lesz, Pál Barna készül beállni. Szolnokit hordágyon viszik le a pályáról.
10'
Szolnokit vállát kell ápolni a pályán egy Amenyidóval történt ütközés után. Áll a játék és egy hordágy is előkerül.
8'
Lesen állítottak meg egy ígéretes hazai akciót.
7'
Itt a meccs első sárgája: Farkas B. elkésve belerúgott Amenyido talpába.
4'
Vlijter került volna egy hosszú indítással helyzetbe, ám Harutjunjan jól helyezkedett és kirúgta oldalra a labdát.
2'
A Puskás Akadémia kezdő felállása két helyen változott az ETO elleni csapathoz képest. Kimaradt Nissilä és az eltiltott Orján, a helyükön Okeke és Szolnoki játszik.
1'
Vlijter tekert a 16-os bal oldalától a hosszú sarok fölé.
1'
ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS.
Az újpestiek tiszta fehérben, a felcsútiak tiszta bordóban játszanak.
Gyászszünetet tartanak Lauber Gyulára, a 90. évében elhunyt FIFA-játékvezető tiszteletére.
A lila-fehéreknél egy változás van az egy héttel ezelőtti, Honvéd elleni kezdőcsapathoz képest: Tijani helyett az akkor cserekánt gólt lőtt Vlijter az ék, az előbbi pedig csere.
Az Újpestnek egyik mumusa a Puskás Akadémia, hiszen 34 NB I-es találkozójuk fele, 17 a felcsútiak győzelmével ért véget, és 10 iksz mellett a lila-fehér gárda csupán 7 diadalt tud felmutatni.
Már érkeznek a pályára a csapatok.
A találkozót Zierkelbach Péter vezeti, a két partjelző Ország Péter és Máyer Péter, a videobíró Kulcsár Katalin, a videobíró asszisztens Nagy Viktor, az operátor Berényi Tamás, a tartalék játékvezető Drabon Barnabás.
Az Újpestnél nincs sérült és eltiltott, a Puskás Akadémiánál Nagy Zsolt és Ormonde-Ottewil továbbra sem egészséges, így nincs a keretben, Orján pedig legutóbb begyűjtötte az ötödik sárga lapját, ezért nem szerepelhet.
Az újpestiek 15 ponttal a negyedik, a Puskás Akadémia 18 ponttal az első helyen áll a tabellán. Ha a lila-fehérek nyernek, pontszámban ugyan beérik a felcsútiakat, de kevesebb győzelmük miatt megelőzni nem tudják őket.
Köszöntjük kedves olvasóinkat a labdarúgó NB I 10. fordulójának szombat esti mérkőzésének, az Újpest–Puskás Akadémia találkozó inline közvetítésében!
Ljujics távoli lövését Lehoczki a kapu fölé tenyerelte.
Dárdai passzából Nissilä egy védő szorításában 10 méterről egy méterrel a bal sarok mellé tüzelt.
Dárdai egy gyönyörű labdaátvétel után 11 méterről ballal mellé bombázott.
Az Újpest vendéglátóként még nem kapott ki, 3 győzelme mellett csupán az MTK-val ikszelt (1–1), a hazai tabellán csak kevesebb lőtt góljával szorul a Paks mögé a második helyre.
Hazai helyzet! Újváry beadását Amenyido ugyan rosszul találta el 11 méterre a kaputól, de így Lehoczki csak másodszorra tudta megfogni, Golla segítségével.
A labdabirtoklás aránya 59-41 százalék, a kapura lövések száma 7-3, a kaput eltalálóké 2-0 a hazaiak javára.
Egy csere volt a felcsútiaknák: Okeke helyére Nissilä állt be.
ELINDULT A MÁSODIK JÁRÉKRÉSZ.
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!