Barca: Martino megmagyarázta Messi lecserélését

2013.08.19. 09:53
Gerardo Martino, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona vezetőedzője a Levante elleni 7–0-s sikerrel mutatkozott be a katalánok kispadján, és az argentin szakember elmondta, fontosnak tartja, hogy az ehhez hasonló meccseken Lionel Messi pihenőt kapjon, mivel hosszú idény vár rá.

„Ez volt az első hivatalos mérkőzésem, ám a Gamper-kupán már túlestem az izgatottságon, hogy ebben a stadionban kell irányítanom a csapatot. Egy kicsit azért feszült voltam, mivel most kezdtük a bajnokságot, de már nyugodt vagyok" – nyilatkozta Gerardo Martino a találkozó után.

„Leóról már beszéltünk, az idény nagyon hosszú lesz, és rengeteg meccsen kell majd játszania. Ha négy mérkőzésen is le tudom hozni a pályáról, az már majdnem felér egy teljes meccsnyi pihenővel. Mivel Messi intelligens ember, nem volt nehéz megegyezni ebben a dologban. Egy szoros találkozón se én, se senki más nem cserélné le Leót. Egyetlen ekkora őrült sincs a világon, de ezen az összecsapáson, amely gyorsan eldőlt, fontos volt beosztani az erőforrásokat, és figyelni a fizikai állapotra" – tette hozzá a nyáron kinevezett szakember.

Legfrissebb hírek

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
7 órája

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
Tegnap, 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35