Real: Mourinho hétfőn távozhat, két meccsre Toril ülhet a helyére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.19. 12:56
null
Bajnoki és kupaezüst, a BL-ben elődöntős búcsú: Mourinhóval ez Madridban bukás (Fotó: Reuters)
A Marca spanyol sportnapilap információi szerint holnap hivatalossá válhat José Mourinho és a Real Madrid labdarúgócsapatának szakítása. A klubnál hétfőn vezetőségi ülést tartanak, amelyen téma lesz az edző, illetve a távozása. Mindezek után hivatalos bejelentés is várható.

 

A Marcánál megemlítik: először 2012. december harmadikán céloztak arra, hogy a portugál aligha tölti ki a 2016-ig szóló szerződését a madridiaknál. Akkorra ugyanis Mourinho iránt megtört Florentino Pérez klubelnök korábbi feltétlen bizalma. Az eltelt hónapok közelebb nem, csak még messzebb sodorták egymástól a feleket, de nem annyira, hogy előreláthatólag júniusban ne tudnák békés körülmények között rendezni a válás részleteit.

A lapnál úgy tudják, szűk körben Mourinho elárulta, hogy időközben már sikerült lezárnia a tárgyalásokat a Chelsea-vel. Így biztossá válni látszik, hogy nemcsak a hőn szeretett Premier League-be tér vissza, hanem korábbi londoni sikerei színhelyére is egyben.

Ha így történik, úgy Mourinho nélkül fejezi be a szezont a Real Madrid. Miután a spanyol Király-kupa döntőjét pénteken elbukták – az Atlético Madrid túlórás döntőben nyert 2–1-re, a trénert pedig a 75. percben heves reklamálás miatt elküldték a kispadról –, komoly tétje már nincs a „királyiak” számára az idény hajrájának: előbb a BL-kvalifikációra hajtó Real Sociedadhoz látogatnak, majd a kiesés elől menekülő Osasunát fogadják.

Érdekes, hogy az El Mundo szerint amennyiben Mourinho tényleg a szezon vége előtt távozik, úgy a hátralévő két bajnokin a másodosztályú fiókcsapat, a Castilla 39 éves mestere, Alberto Toril kezébe kerülhet az irányítás.

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
3 órája

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
Tegnap, 17:31

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik