Real: a csapat érdekében lemondták a sajtótájékoztatót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.10. 15:46
A Real Madrid labdarúgócsapata hivatalosan lemondta a pénteki sajtótájékoztatóját. A játékosoknak és az edzőknek az Espanyol elleni szombati bajnoki kapcsán kellett volna megjelenniük a sajtószobában, azonban a fővárosi csapat vezetősége úgy ítélte meg, hogy a nyugalom fenntartásának érdekében jobb, ha lemondják azt.
Az utóbbi hetekben különösen feszült lett a hangulat az öltözőben az edzői stáb és a játékosok egy csoportja között, különösen mióta José Mourinho és Pepe összeszólalkozott a sajtón keresztül. Mint ismert, Mourinho kritizálta a blancók padra szorított kapusát, Iker Casillast, amit követően Pepe felszólította az edzőt, hogy beszéljen több tisztelettel a klub legendájáról. Mourinho erre válaszolva elmondta: a portugál védő csak azért ideges, mert elveszítette a helyét a kezdőben egy másik játékossal szemben. A klub vezetői megelégelték a nyilatkozatháborút, és úgy ítélték meg, hogy azzal segítik a legjobban a csapatot, ha senkit sem engednek felszólalni a pénteki médiaeseményen. Mourinho edzősködése alatt ez mindössze a második alkalom, hogy lemondják a sajtótájékoztatót, legutóbb 2010-ben történt hasonló, akkor Mourinho a Sporting Gijón vezetőedzőjével, Manolo Preciadóval keveredett vitába.
Legfrissebb hírek

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 órája

Mindenben megegyeztek, már csak aláírni kell: Mourinho lesz a Real Madrid edzője

Spanyol labdarúgás
20 órája

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

Antoine Griezmann gólpasszal búcsúzott a Metropolitanótól; Vinícius Júnior góljával nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 21:00

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18

Kiderült, mennyit kap a Benfica a Madridba tartó José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 11:02
Ezek is érdekelhetik