El Clásico: A bíró beavatkozott a játékba, ikszet érdemeltünk - Piqué

2013.03.02. 20:16
null
Piqué (balra) szerint előfordulhatnak hullámvölgyek a csapat életében (Fotó: Reuters)
Gerard Piqué, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona védője a Real Madriddal szemben 2–1-es vereséggel végződő el Clásico után elmondta, a bíró befolyásolta a meccs eredményét, de ennél jobb teljesítményt kell nyújtaniuk a katalánoknak.

„Nem úgy játszunk, ahogy igazából tudunk. Ezzel tisztában vagyunk, és javulnunk kell, de szerintem ma egyenrangú ellenfelei voltunk a Madridnak, majd beavatkozott a játékba a bíró, és ezzel veszítettünk is. Sokkal jobbnak kell lennünk a Realnál, hogy a bíró ne befolyásolhassa a meccset, úgyhogy ez nem elég jó kifogás, mivel nagyszerű keretünk van” – mondta Piqué a meccs után.

„Nyilvánvaló, hogy a játékvezetőnek tizenegyest kellett volna ítélnie, de nem tehettünk semmit. Remélem, amikor legközelebb nekünk vezet meccset, bocsánatot kér tőlünk” – tette hozzá a védő.

Piqué szerint normális, hogy néha hullámvölgybe kerül a csapat: „Persze hogy nagyon fontos lett volna megnyerni ezt a találkozót, de a korábbi idényekben is voltak mélypontjaink a szezon során”.

A spanyol válogatott futballista szerint igazságtalan volt a vereség, döntetlent érdemeltek volna, és Piqué kijelentette, a Realtól elszenvedett vereségeknek nem lesz hatása a Milan elleni teljesítményükre a Bajnokok Ligájában.

VALDÉS A JÁTÉKVEZETŐNEK: JÓL KITOLTÁL VELÜNK
A játékvezetőnél hevesen reklamáló Víctor Valdést a lefújás után kiállította Pérez Lasa játékvezető. A marca.com konkrétan idézi a bírói jelentést, amely pontosan leírja, hogy a magáról megfeledkező, önuralmát elveszítő Valdés a kezdőkör környékén hevesen gesztikulálva a játékvezetőn kéri számon a vereséget. A kapus sokáig nem akart lecsillapodni, így a piros lapot sem úszhatta meg. Bár a rendezők, saját csapattársai és a barcelonai stábhoz tartozó személyzet próbálta elrángatni őt, a kapus így is többször Pérez Lasa képébe ordította: „jól kitoltál velünk, nem szégyelled magad?!”.
A mérkőzésnek Sergio Ramos volt az egyik főszereplője. A Real Madrid védője a 82. percben győzelmet érő gólt fejelt, majd a végjátékban a madridi tizenhatoson belül mellette esett el a betörő Adriano, ám a játékvezető sípja néma maradt.
„Nem tudom, hogy megvolt-e a kontakt közöttünk – utalt Ramos a barcelonaiak által kivétel nélkül vitatott esetről. – Véleményes eset volt, de ilyen akadt több is a mérkőzésen, nem hiszem, hogy ez döntően befolyásolta volna a végeredményt.”
A védő nem vont párhuzamot a keddi és a szombati, Barcelona elleni siker között, mint elmondta: nagyon különbözőek voltak az összeállítások, és a két mérkőzés forgatókönyve is egészen máshogy alakult. Egy dolog volt azonos: csapata óriási munkája, amellyel rászolgált a három pontra, így csökkentei tudták hátrányukat a listavezetővel szemben.
„A tizenhárom pontos hátrány jobb, mint a tizenhat pontos – utalt a két együttes közötti távolságra Ramos. – A különbség most csökkent, és amíg matematikailag nem dől el a bajnoki cím, addig harcolunk a címvédésért.”

 

 

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55