Barcelona: Iniestát nem érdekli az Aranylabda

2012.11.20. 09:34
Andrés Iniesta, a Barcelona támadója egy barcelonai rádiónak adott nyilatkozatában elmondta, nem különösebben érdeklik az egyéni díjazások, és szerinte Lionel Messi a világ legjobb futballistája.
„Próbálom a saját játékomat játszani, és számomra az a fontos, hogy az emberek elismerjék a teljesítményemet, de amúgy ezen nem szoktam gondolkozni. Nem álmom az Aranylabda, nem különösebben érdekelnek az egyéni díjak, de természetesen ha nyerek, akkor az boldoggá tesz” – reagált Iniesta az újságírók azon felvetésére, hogy a nyári, az Eb legjobbja cím után további elismeréseket is kaphat az esztendő végén.„Kivételezettnek érzem magam, hogy ebben a korban futballozhatok, a Barcelona történetének legjobb csapatával, amelyben, remélem, be is fejezhetem a pályafutásomat. Azokkal a társakkal, akikkel most játszom, napról napra egyre jobb leszek” – tette hozzá a 2010-es vb-döntőt eldöntő katalán klasszis.Iniesta szerint csapattársa, Lionel Messi jogosan mondhatja magát három Aranylabda birtokosának. „Messi a világ legjobb játékosa. A pályán rengeteg dolgot nagyon természetes módon csinál. Nagyon könnyű vele játszani, akárcsak a többiekkel, akikkel együtt szerepelek” – fogalmazott a világ- és Európa-bajnok támadó.
Legfrissebb hírek

„Messi, mindig Messi” – az Olé főcíme

Foci vb 2026
23 órája

Messi a gólokat, Argentína a tizenegyeseket halmozza a világbajnokságokon

Foci vb 2026
Tegnap, 6:50

A másik Lionel – Simon Zoltán publicisztikája

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:52

Messi nem lesz kezdő Jordánia ellen

Foci vb 2026
2026.06.27. 13:43

Milyen tortát kapott Messi a 39. születésnapjára? – fotó

Foci vb 2026
2026.06.24. 18:30

Csillag születik: így köszönti a FIFA a 39 éves Lionel Messit – videó

Foci vb 2026
2026.06.24. 13:49

Messi: Folytatom a játékot!

Foci vb 2026
2026.06.24. 10:38

Felemás favoritok, futballtörténeti rekordok és minden idők legtöbb gólja – ilyen volt a vb második csoportfordulója

Foci vb 2026
2026.06.24. 10:22
Ezek is érdekelhetik