Primera División: hat gól és két piros lap után Atlético-siker

Vágólapra másolva!
2012.09.26. 23:10
A spanyol labdarúgó-bajnokság 3. fordulójából elhalasztott mérkőzésen az Atlético Madrid idegenben 4–2-re legyőzte a mérkőzést kilenc emberrel befejező Betist.

A 26. percben Salvador Agra találatával a Betis szerzett vezetést, ám két perccel később az Atlético kolumbiai gólvágója, Radamel Falcao egyenlített. Az első félidő hajrájában Juanfran öngóljának köszönhetően hazai előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második játékrész elején Damien Perquis szabálytalankodott tiszta gólhelyzetben Falcaóval szemben, amiért a vétkes piros lapot, a vendégek pedig tizenegyest kaptak, amelyet a sértett váltott gólra.

Az 55. percben a két perccel korábban – éppen Falcao helyére – beállt Diego Costa góljával már a madridiaknál volt az előny, akik a 78. perctől kettős emberelőnyben játszhattak. Joel Campbellt reklamálás után, második sárga lappal állította ki a játékvezető. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Campbell jogosan reklamált, Filipe kezezésénél a mérkőzés bírájának büntetőt kellett volna ítélnie a hazaiaknak.

A 92. percben az ekkora már alaposan fellazult Betis-védelem megingását Raúl García használta ki, és állította be a 4–2-es végeredményt.

 

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 5 5 14–3 +11 15
2. Atlético Madrid 5 4 1 15–7 +8 13
3. Mallorca 5 3 2 7–3 +4 11
4. Málaga 5 3 2 6–2 +4 11
4. Sevilla 5 3 2 6–2 +4 11
6. Betis 5 3 2 10–9 +1 9
7. Real Madrid 5 2 1 2 7–4 +3 7
8. Rayo Vallecano 5 2 1 2 6–7 –1 7
9. Levante 5 2 1 2 7–9 –2 7
10. Deportivo La Coruna 5 1 3 1 7–7 0 6
11. Celta Vigo 5 2 3 6–6 0 6
12. Zaragoza 5 2 3 5–6 –1 6
13. Valladolid 5 2 3 4–5 –1 6
14. Real Sociedad 5 2 3 6–9 –3 6
15. Valencia 5 1 2 2 6–8 –2 5
16. Athletic Bilbao 5 1 2 2 8–12 –4 5
17. Getafe 5 1 1 3 6–10 –4 4
18. Granada 5 2 3 2–8 –6 2
19. Espanyol 5 1 4 7–11 –4 1
20. Osasuna 5 1 4 3–10 –7 1

 

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
6 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28
Ezek is érdekelhetik