A Barca Nolitóékkal is gálázott a Ceuta ellen

Vágólapra másolva!
2010.11.11. 00:17
null
Gabriel Militót ünneplik a társak a Barca második gólja után (Fotó: Action Images)
A Barcelona a Király-kupában az első meccsen aratott 2–0-s siker után hazai pályán 5–1-re győzött a 26. perctől emberhátrányban játszó harmadosztályú Ceuta ellen.

A Barcelona többek között Marc Bartrával, Nolitóval és Thiago Alcántarával állt fel a harmadosztályú Cueta elleni Király-kupa visszavágón, de a fiatalokkal – néhány klasszissal kiegészülve – is nagyon simán, gálaelőadást bemutatva győzött.

A gólgyártást Nolito kezdte meg, aki a 2. percben egy bal oldali szóló után emelt a kapuba.   

Nem sokkal később már 2–0-ra vezettek a hazaiak, Gabriel Milito egy szöglet után talált a kapuba egy lecsorgó labdából. Rossz hír a katalán szurkolóknak, hogy a gyakori sérülésekkel bajlódó argentin bekk később ismét megsérült, le is kellett cserélni.

A találkozó 26. percében a játékvezető második sárga lapja után kiállította a vendégektől Vitor Morenót, és bár a szabálytalanság utáni 11-est kihagyta Bojan Krkic, sőt a vendégek a 35. percben Guzman révén szépíteni is tudtak, a Barcát ez nem vetette vissza.

A második félidőben előbb Pedro talált be éles szögből, majd a helyére beálló Lionel Messi rúgatott gólt Krkiccsel, az 5–1-es végeredményt pedig már maga Messi állította be Thiago cselsorozatát követően. A Barca 7–1-es összesítéssel ment tovább.

 KIRÁLY-KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓK
Barcelona–Ceuta 5–1
Továbbjutott: a Barcelona 7–1-es összesítéssel
Athletic Bilbao–Alcorcón 2–0
Továbbjutott: az Athletic Bilbao 3–0-s összesítéssel
A korábbi mérkőzések eredményeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
13 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik