Kaká a vb-vel veszélyeztette pályafutását

2010.08.06. 22:07
null
Kaká felesége társaságában ma hagyta el a klinikát (Fotó: Reuters)
A Kakát megműtő Marc Martens szerint a brazil klasszis hatalmas kockázatot vállalt azzal, hogy pályára lépett a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon – a doktor úgy véli, a korábbi aranylabdás egész pályafutását veszélybe sodorta ezzel.

„(Kaká) mindenképpen játszani akart a világbajnokságon, erőltette, hogy szerepet kapjon. És ezzel veszélyeztette egész pályafutását" – nyilatkozta a Marcának Marc Martens, aki szerint Kakának júniusban pihentetnie kellett volna sérült bal térdét.

SZAVAZÁS

José Mourinhóval a Real Madrid képes lesz-e elhódítani a spanyol bajnoki címet a Barcelonától?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Megértem, hogy ez egy különösön fontos torna, és hogy nagy volt rajta a nyomás, de túlságosan megerőltette magát Hollandia és Chile ellen. El is ismerte, hogy nagy fájdalmai voltak" – folytatta a belga orvos, aki tegnap megműtötte a Real Madrid klasszisát.

„Fájdalmai voltak a világbajnokság kezdetén, és fájdalmai voltak akkor is, amikor Brazília számára véget ért a világbajnokság. Tönkre tehette volna magát, szerencsére idejében sor került a műtétre. Az operáció pedig probléma nélkül zajlott le, nagyszerűen sikerült" – adott hangot megkönnyebbülésének a doktor.

Az ismert specialista azt követően döntött a műtét mellett, miután kiderült, hogy Kaká térdében porcsérülés van, ráadásul a beavatkozás során arra is fény derült, hogy a térdszalagokkal is probléma van.

A 28 éves középpályás várhatóan három-négy hónapig lesz harcképtelen.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06

Labdarúgás: kikapott a horvátoktól az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.09.30. 17:15

Labdarúgás: élcsapatok ellen játszhat a U19-es női válogatott

Utánpótlássport
2026.09.30. 15:59