Atlético Madrid: Forlán rábeszélte, Godín aláírt - hivatalos

Vágólapra másolva!
2010.08.12. 16:43
Csütörtökön hivatalossá vált, hogy Diego Godín az Atlético Madridban folytatja a pályafutását. Az uruguayi védő eddig is a spanyol labdarúgó-bajnokság élvonalában, a Villarrealban futballozott.

Az Európa-liga címvédője nyolcmillió euróért szerződtette a játékost, aki öt évre írt alá. A 24 esztendős védő 2007 óta erősítette az ugyancsak spanyol élvonalbeli Villarrealt.

„Spanyolország és Európa egyik legnagyobb klubjához kerültem, ami nagy kihívás számomra. Tapasztalatból tudom, milyen nagy csata vár ránk a bajnokságban, de a célunk nem lehet más, mint hogy bejussunk a Bajnokok Ligájába” – mondta az uruguayi játékos, aki elárulta azt is, hogy az Atléticót erősítő honfitársa, Diego Forlán nagy szerepet játszott a klubcseréjében.

„Diego sokat beszélt nekem az Atléticót jellemző különleges atmoszféráról, például arról, milyen nagyra értékelik a szurkolók, ha az ember minden mérkőzésen szívét-lelkét kitéve harcol a győzelemért.”

Godín és a vb legjobbjának megválasztott Forlán egyaránt alapjátékosa volt az idei világbajnokságon a negyedik helyen végző uruguayi válogatottnak.

A spanyol Primera División 2010–11-es idénye augusztus utolsó hétvégéjén kezdődik, az Atlético a Sporting Gijónt fogadja a nyitányon.

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
56 perce

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik