C. Ronaldo: Raúl örülne, ha hetesben játszanék

2010.07.30. 13:37
null
Ronaldo élvezi az edzéseket (Fotók: Action Images)
Raúl távozásával szabaddá vált a hetes mez a Real Madridnál, amelyben korábban olyan nagyszerű futballisták játszottak, mint Raymond Kopa, Amancio Amaro vagy Emilio Butragueno. Az is felvetődött, hogy visszavonultatják a hetes számú szerelést, de Cristiano Ronaldo, a blancók portugál játékosa szívesen megörökölné a dresszt, és úgy véli, ennek Raúl is örülne.

Cristiano Ronaldo Los Angelesben tartotta meg első sajtótájékoztatóját a 2010–2011-es szezon előtt, és a portugál futballista elmondta, szívesen átvenné a hetes mezt Raúltól, aki elhagyta a Real Madridot, és a német Schalkéhez igazolt.

Ronaldo bízik Mourinhóban
Ronaldo bízik Mourinhóban

„Nagyon intenzív edzéseket vezet nekünk Mourinho, élvezem a gyakorlásokat. Tetszik a csapatnak a mester stílusa, és nagyon bízunk benne, hogy címeket nyerünk vele. Továbbra is ugyanakkora a nyomás rajtunk, ezen nem változtat, hogy olyan fontos játékosok távoztak, mint Raúl vagy Guti” – mondta Ronaldo.

„Raúlt magánemberként és játékosként is kedvelem, olyan döntést hozott, amely szerinte a legjobb neki. Kiváló kapitány volt, de folytatja a játékot, és győzelmeket szerez majd, mivel igazi profi. Szívesen viselném a jövőben a hetes mezt. Biztos vagyok benne, hogy Raúl elégedett lenne, ha én örökölném a szerelését, mivel kissé azonosulni tudok az ő szellemével” – tette hozzá a portugál játékos.

Ronaldót a Real Madrid májusban kinevezett vezetőedzőjéről, José Mourinhóról is megkérdezték az újságírók. A futballista szerint honfitársa vezetésével nagy dolgokat érhetnek el.

„Már jól ismerem Mourinhót, mivel rengeteget beszéltek nekem róla. Nagyszerűek az edzései. Tapasztalt, nyerő szakember, a trófeái magukért beszélnek. Alkalmazkodik a játékosaihoz, és ha futballistái támadó szelleműek, a támadójátékot részesíti előnyben. Kiváló lesz a csapatunk” – jelentette ki a játékos, aki a Barcelonáról is beszélt.

„A mögöttünk hagyott szezonban a Barcelona stabilabb teljesítményt nyújtott, mint mi, de azt várom, hogy ez a következő idényben megváltozik. Nem foglalkozunk a Barcával, csak azzal, hogy jó teljesítményt nyújtsunk. Szerintem ezúttal sokkal jobbak leszünk. Biztos, hogy le tudjuk majd győzni a Barcát, különben nem is lennék itt, hanem otthon maradtam volna. Ez az év más lesz, bízom az edzőnkben és a társaimban.”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
4 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56