Primera División: Zidane egyelőre nem lesz edző a Real Madridnál

MTI MTIMTI MTI
2010.03.30. 13:57
Egyelőre nem érzi felkészültnek magát a főtréneri feladatra, de nem zárja ki, hogy a jövőben vezetőedzőként dolgozzon a Real Madridnál Zinedine Zidane, a spanyol labdarúgócsapat korábbi francia válogatott középpályása.

A 37 éves exfutballsztár 2001 és 2006 között játszott a „királyi gárdánál”, majd tavaly nyáron az újraválasztott Florentino Pérez elnök saját tanácsadójává nevezte ki.

A Marca című spanyol sportnapilap keddi számában közölt interjúban Zidane elmondta, hogy jelenleg semmilyen edzői szerepet nem szeretne elvállalni Madridban, inkább a klub működését tanulmányozza, s ott segít, ahol tud.

"Mindenben szeretnék részt venni, és támogatni a Realt, valamint az elnök terveit, de ahhoz mindig idő kell, hogy az elképzelések megvalósuljanak – tette hozzá a világ- és Európa-bajnok. – Az is igaz, hogy Pérez visszatérése előtt nem volt olyan közeli kapcsolatom az egyesülettel, mint most, de ez a jövő évben akár még szorosabbá is válhat."

A madridi klub tavaly nyáron mintegy 250 millió euróért nyolc új játékost vásárolt, köztük két aranylabdást, a portugál válogatott Cristiano Ronaldót, valamint a brazil középpályás Kakát. A Real az erősítés ellenére kiesett a spanyol Király-kupából, a Bajnokok Ligájában pedig a legjobb 16 között búcsúzott, igaz, a honi bajnokságot jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a Barcelona előtt.

Legfrissebb hírek

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
21 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
2026.09.25. 06:33

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.09.23. 13:33

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
2026.08.13. 11:10

Zinédine Zidane a francia válogatott új szövetségi kapitánya – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.07.28. 11:14

Zidane kapitányi megbízásának bejelentésére vár egész Franciaország

Francia labdarúgás
2026.07.21. 11:45

A vereség után már „mindenhol” Zidane kinevezéséről írnak a franciák kapcsán

Foci vb 2026
2026.07.15. 00:36