Didier Drogba a Real Madridban szeretné folytatni pályafutását

2008.02.01. 12:40
Didier Drogba szívesen futballozna a következő szezontól a Real Madridban. Az elefántcsontparti futballista ügynöke már felvette a kapcsolatot a spanyol bajnoki címvédővel az esetleges átigazolással kapcsolatban.
Didier Drogba: nyártól Real Madrid?
Reuters
Didier Drogba: nyártól Real Madrid?
Didier Drogba: nyártól Real Madrid?
Reuters
Didier Drogba: nyártól Real Madrid?

Didier Drogba már hónapokkal ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy távozni akar a Chelsea-től a szezon végén, mivel úgy érzi, José Mourinho távozásával már nem ugyanolyan minden, mint korábban.

Mint azt a Marca című spanyol napilap egy meg nem nevezett informátorra hivatkozva megírta, az elefántcsontparti támadó szívesen folytatná pályafutását a Real Madridban. Drogba ügynöke már a múlt héten felvette a kapcsolatot a spanyol bajnoki címvédő együttes vezetőivel.

A Real Madrid korábban már szerette volna szerződtetni a jelenleg az Afrika-kupán szereplő futballistát, ám akkor a Chelsea állítólag több mint 40 millió eurót akart egyik legjobbjáért kapni.

A Marca szerint Drogba szándéka megváltoztathatja a Real-vezetőknek azt az elhatározását, miszerint 20 millió eurónál többet nem hajlandóak kifizetni a 2010 nyaráig élő szerződéssel bíró támadóért.

Drogbát 2004 nyarán szerződtette a londoni klub az Olympique Marseille-től, jelenlegi kenyéradójánál 102 bajnokin 47 gólt szerzett. Az Afrika-kupán Elefántcsontpart válogatottjával vasárnap játszik negyeddöntőt Guinea ellen.
Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
Tegnap, 14:46

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41