A kapufa mentette meg a még súlyosabb veréstől a Valenciát

Vágólapra másolva!
2008.01.19. 23:54
Magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a Villarreal a vendég Valencia felett a spanyol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában. Manuel Pellegrini együttese végig fölényben játszott, és még a kapufát is többször eltalálta.
Háromszor örülhettek a Villarreal játékosai
Reuters
Háromszor örülhettek a Villarreal játékosai
Háromszor örülhettek a Villarreal játékosai
Reuters
Háromszor örülhettek a Villarreal játékosai

A Valencia az elmúlt héten egy nagy kapushiba után kapott ki az Atletico Madridtól, de a hétközi kupatovábbjutás némileg helyreállíthatta Ronald Koeman játékosainak önbizalmát. Erre szükségük is volt, hiszen a Villarreal otthonába látogattak.

Az első percek történései a hazaiak elképzeléseit igazolták, és a hatodik percben Robert Pires révén már meg is szerezték a vezetést: Cani egy köténnyel indult meg a baloldalon, majd Nihathoz játszott, aki egy cselt is megengedett magának a tizenhatoson belül, a labda Pires elé került, ő pedig a balösszekötő helyéről mesterien tekert a bal sarokba.

A folytatásban is fölényben maradt a Villarreal, és csak a balszerencse akadályozta meg őket, hogy növeljék előnyüket: Nihat gyönyörű szabadrúgása ugyanis a bal kapufáról pattant ki.

A másik oldalon Ruben Baraja lövésére volt szükség, hogy Diego Lopez kapus is némi munkához jusson. A Valencia középpályása remek löketet küldött kapura, és a hazai hálóőr nagy bravúrral tolta a labdát a keresztlécre. Nem sok kellett ahhoz, hogy az addig keveset mutató Valencia egyenlítsen.

A másik oldalon Nihat újra szabadrúgásból veszélyeztetett, az apró török lövését a léc aló tolta ki Timo Hildebrand kapus. A támadónak úgy tűnt, nincs szerencséje ezen a napon, ugyanis a 45. percben is a kapufáról jött ki a lövése.

A 62. percben újra a szerencse, vagyis ismét a kapufa mentette meg a Valencia kapuját a góltól, igaz, ezúttal nem Nihat lőtt, hanem Cani. A szerencséje itt meg is szakadt a vendégeknek, hiszen az eseményt követő szöglet után a labda Capdevila elé került, ő pedig közelről nem hibázott.

Nyolc perccel később megjött a harmadik találat is. Nihat középen kapott labdát, egyedül állt Hildebranddal szemben, majd átpörgette fölé a labdát. A labda a felső lécet érintette, majd onnan a gólvonal mögé pattant.

A Villarreal a hátralévő időben tartotta az eredményt, magabiztos teljesítménnyel gyűjtötték be a három pontot Manuel Pellegrini fiai.

SPANYOL LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (PRIMERA DIVISION)

20. FORDULÓ
Villarreal – Valencia 3-0 (Pires 6., Capdevila 62., Nihat 69.)
Getafe - Sevilla 3-2 (Casquero 31., Albin 57., Contra 90+2. ill. Luis Fabiano 15., Dragutinovics 89.)
A bajnokság állása:
1. Real Madrid 19 15 2 2 41-14 +27 47
2. Barcelona 19 12 4 3 37-13 +24 40
3. Villarreal 20 12 2 6 37-30 +7 38
4. Atletico Madrid 19 11 4 4 35-19 +16 37
5. Espanyol 19 10 6 3 29-20 +9 36
6. Racing Santander 19 9 5 5 20-19 +1 32
7. Valencia 20 8 3 9 22-32 -10 27
8. Sevilla 20 8 2 10 37-28 +9 26
9. Valladolid 19 6 6 7 27-28 -1 24
10. Getafe 20 7 3 10 24-29 -5 24
11. Almeria 19 6 5 8 16-21 -5 23
12. Murcia 19 5 7 7 16-24 -8 22
13. Mallorca 19 5 7 7 28-31 -3 22
14. Athletic Bilbao 19 5 7 7 18-19 -1 22
15. Zaragoza 19 5 7 7 29-32 -3 22
16. Real Betis 19 5 6 8 20-27 -7 21
17. Recreativo Huelva 19 5 6 8 15-24 -9 21
18. Osasuna 19 5 5 9 20-25 -5 20
19. Deportivo La Coruna 19 4 5 10 19-31 -12 17
20. Levante 19 2 2 15 11-35 -24 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik