La Liga: távozott Victor Fernandez edző a Zaragozától

2008.01.14. 00:12
A hivatalos tájékoztatás szerint közös megegyezéssel szerződést bontott egymás a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Zaragoza és Victor Fernandez vezetőedző (képünkön). A váltásra a Mallorca elleni 2-2-es döntetlent követően került sor.
Action Images
Action Images

„Eldőlt, hogy a klub és az edző közös megegyezéssel hatályon kívül helyezte az egymással kötött szerződést” – fogalmaznak a www.realzaragoza.com-on publikált közleményben az aragóniaiak.

„A klub szeretne köszönetet mondani (a szakvezetőnek) a fáradozásaiért és a professzionallizmusáért.”

A Mallorca elleni 2-2 a 19. fordulóban egymás után a kilencedik olyan mérkőzés volt, amelyen a zaragoza nem tudott győzni.

Az 1932-ben alapított együttes visszacsúszott a 12. helyre a tabellán, és csak két pont választja el a kiesőzónától.

A szezon kezdetén azt a célt tűzték ki a Romadera stadionban, hogy az első négybe kell kerülnie a csapatnak.

Victor Fernandez utódját egyelőre nem nevezték meg. A szakember másodszor volt edzője a Zaragozának, amelyhez 2006-ban tért vissza.

A legutóbbi idényt a hatodik helyen zárta a gárda, és bejutott az UEFA-kupába, azonban már októberben, az első fordulóban kiesett.
Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
14 órája

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41