Mallorcán Barca-siker és Gudjohnsen-dupla

KRASZ EMILKRASZ EMIL
Vágólapra másolva!
2006.11.19. 21:23
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában Mallorcán nyert három góllal a címvédő Barcelona, amely felejthető 30 perc után négy gólt rámolt be az ezt megelőzően mindössze hatszor kapituláló vendéglátójának.
Deco (Barcelonam, jobbra) már megjátszotta a labsát, Fernando Navarro (Mallorca) késett egy ütemet
Reuters
Deco (Barcelonam, jobbra) már megjátszotta a labsát, Fernando Navarro (Mallorca) késett egy ütemet
Deco (Barcelonam, jobbra) már megjátszotta a labsát, Fernando Navarro (Mallorca) késett egy ütemet
Reuters
Deco (Barcelonam, jobbra) már megjátszotta a labsát, Fernando Navarro (Mallorca) késett egy ütemet

LA LIGA, 11. FORDULÓ:

  • Real Mallorca-Barcelona 1-4 (0-1)
  • G.: Victor (70.), illetve Gudjohnsen (42., 58.), Iniesta (86.), Ezquerro (91.)

Az első harminc percre karaktert sem érdemes vesztegetni, a vendégek tőlük szokatlanul rendkívül kényelmes tempóban játszottak, a hazaiak pedig mentek volna, de nem nagyon tudtak. Így történhetett meg az a furcsaság, hogy 30 perc(!) alatt egyik csapat játékosai sem találtak kaput, tegyük hozzá, nem is nagyon próbálkoztak…

Gudjohnsen első dupláját lőtte Barca-mezben
Reuters
Gudjohnsen első dupláját lőtte Barca-mezben
Egyetlen aktív ember volt az egész mezőnyben, a Barcelona Mallorcára adott kölcsönjátékosa, az argentin Maxi Lopez. Neki viszont a legemlékezetesebb mozdulata az volt, amikor térddel nyakszirten rúgta a labdát már elfejelő Puyolt. (Később a katalán védőt biztonsági okokból, már a BL-re is figyelve kisebb sérülés miatt le kellett cserélni.)

Aztán a 34. percben Motta szöglet utáni fejesét védte Prats, majd Baszinasz távoli szúrkáját tolta oldalra Victor Valdés.

A 42. percben formás támadás végén jutott előnyhöz az esélyesebb vendégcsapat. Iniesta, Ronaldinho volt a labda útja, a brazil Decót hozta játékba a tizenhatosnál középen, aki egyérintővel tálalt Gudjohnsen elé. Az izlandi tőle talán szokatlan könnyedséggel előbb elpörgette a labdát a kifutó hazai kapus mellett, majd az üresen árválkodó hálót vette célba, sikerrel.

A második játékrész 13. percében az izlandi megszerezte második aznapi találatát is – az első duplája volt ez Barca-mezben, de már a negyedik bajnoki gólja -, Iniesta zseniális passzát pazar mozdulattal vette át. Gyakorlatilag már ezzel lövőhelyzetet teremtett magának, de nem lőtt, várt egy pillanatot, tolt egyet a labdán, majd a kifutó, már eldőlő Prats mellett, alatt kapu hosszúsarkába belsőzött.

A 70. percben a csereember Victor góljával – Marquez addig totojázott, amíg a mallorcai elvette tőle a labdát - visszacsempészett némi hazai reményt a mérkőzésbe, de mielőtt olyan nagyon izgalmas lehetett volna a hajrá, Varela Deco buktatásáért megkapta második sárga lapját is, így megfogyatkoztak a hazaiak.

Az összezuhant mallorcaiak ellen Iniesta szerezte a tuti győzelmet jelentő harmadik találatot – Ronaldino rosszul sikerült csele után csapott le a labdára és helyezett a kapust kicselezve az üres kapuba a mezőny talán legjobbja -, majd a brazil emelését a csereember Ezguerro vágta a kapuba.

A katalánok így megtartották egypontos előnyüket a második Sevilla és hárompontos fórjukat a harmadik Real Madrid előtt. A Mallorca hatodik hazai mérkőzésén változatlanul egy győzelmet húzhatott be.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik