Strandröplabda ob: hétvégén döntő a budakalászi Lupa-tónál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.08. 14:26
A budakalászi Lupa-tónál rendezik meg szombaton és vasárnap a strandröplabda országos bajnokság döntőjét.

A Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a tatai, a nyíregyházi és a dunaújvárosi ob-fordulók, valamint a lipóti A-kategóriás verseny eredményei alapján alakult ki a finálé mezőnye.

A férfiaknál 78, a nőknél 68 versenyző próbált szerencsét a négy versenyen, a döntőben pedig nemenként 16 páros szerepel.

Ludvig Zsolt, az MRSZ főtitkára ismertette, hogy szombaton 9 órakor hat pályán kezdődnek a küzdelmek. Az elődöntőkre és a bronzmérkőzésekre vasárnap délelőtt kerül sor, a női döntő 13.30-kor, a férfi finálé pedig egy órával később kezdődik.

Az esemény látogatása ingyenes, de a strand területére a belépés díjköteles.

Bánki Ágnes, a szövetség strand- és szabadidős röplabda bizottságának elnöke kifejtette, az idei szezonban arra törekedtek, hogy szép környezetben, új pályákon rendezzék a versenyeket, és Tata, illetve Dunaújváros után ilyen a Lupa-tó is, ahol most kerül sor először ilyen rangos eseményre.

Emlékeztetett, hogy mind a négy kvalifikációs tornán összesen ötven felett volt a résztvevő párosok száma, ami bizonyára a fordulók egyenként 800 ezer forintos, illetve a döntő 1,6 milliós összdíjazásának is köszönhető.

„Számunkra is az év legrangosabb sporteseménye lesz ez a torna, pedig rendeztünk itt strandkézilabda Európa Kupát és más versenyeket is. Arra törekszünk, hogy jövőre is otthont adhassunk egy fordulónak, vagy a döntőnek” – közölte Németh Zoltán, a Lupa-tó sportmenedzsere.

Ha a nőknél a Lakatos Enikő, Lutter Eszter duó megvédi címét, sorozatban negyedszer lesz bajnok, amire korábban még nem volt példa a szakág történetében, Bagics Balázs pedig a férfiaknál lehet rekorder, ha ötödik alkalommal is győztes páros tagja lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik