Ezüstérmes a strandröplabdázók női európai klubkupájában az ÉDRA

2025.11.09. 16:25
null
Döntőbe jutottak, azt viszont már elveszítették a magyar strandröplabdázók (Fotó: Beach Volleyball Hungary/Facebook)
Az Észak-Dunántúli Röplabda Akadémia (ÉDRA) csapata ezüstéremmel zárta a strandröplabdázók női európai klubkupáját, miután a sorozat vasárnapi fináléjában 2:0-ra kikapott ukrán ellenfelétől.

Az európai szövetség (CEV) honlapja szerint a tavaly negyedik magyar együttes – amelyet Villám Lilla, Kun Stefánia, illetve az egyaránt szlovén Tajda Lovsin és Ziva Javornik alkotott – a görögországi Heraklionban rendezett nyolcas finálé csoportkörében az ukránok elleni vereséggel rajtolt, majd a hazai csapatot legyőzte, a szlovénoktól ugyanakkor kikapott, így a negyeddöntőben is pályára kellett lépnie.

A nyolc között a francia Ré Beach Club ellen Kun és Villám párosa alulmaradt, de Lovsin és Javornik nagy csatában egyenlített, majd a mindent eldöntő aranyszettet Kun, Javornik felállásban nyerte meg az ÉDRA. Az elődöntőben a litván KBC Oxyklinika ellen ugyanez volt a felállás: Villám és Kun nem tudott szettet nyerni, a két szlovén játékos döntő játszmás meccsen 15:13-mal diadalmaskodott, a továbbjutásról döntő rövidített felvonást pedig Kun és Javornik megnyerte.

A vasárnapi fináléban a tavaly is döntős ukrán Sunrise Beach Sports Academy várt a magyar klubra, amelynek játékosai mindkét meccset elveszítették, így az ÉDRA a második helyen zárta a viadalt.

A sorozatot harmadszor rendezték meg, az első évben a magyarok az 5. helyen végeztek.

STRANDRÖPLABDA, KLUB EURÓPA-KUPA
A-csoport
ÉDRA–Sunrise Beach Sports Academy (ukrán) 1:1
ÉDRA–4 Sports Clubs Athén (görög) 2:0
ÉDRA–BVC Ludus Ljubljana (szlovén) 1:1
Negyeddöntő
ÉDRA–Ré Beach Club (francia) 2:1
Elődöntő
ÉDRA–KBC Oxyklinika (litván) 2:1
Döntő
ÉDRA–Sunrise Beach Sports Academy (ukrán) 0:2

 

Legfrissebb hírek

Másodszor is kikapott és búcsúzott a magyar páros a strandröplabda Eb-n

Röplabda
2026.08.12. 17:12

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
2026.08.12. 12:40

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
2026.08.12. 10:46

Strandröplabdabajnoki arany után, Eb előtt Kun Stefánia és Villám Lilla

Röplabda
2026.08.11. 18:15

Két tizenéves a dobogó tetején a férfi strandröplabdázóknál

Röplabda
2026.08.10. 17:25

Strandröplabda ob: Tari, Niemeier és Kun először, Villám ötödször magyar bajnok

Röplabda
2026.08.09. 17:06

Már a negyeddöntőben búcsúzott az egyik favorit a férfiaknál a strandröplabda ob döntőjében

Röplabda
2026.08.08. 17:56

Strandröplabda ob: szuperrangadó lehet a nőknél, üres a trón a férfiaknál

Röplabda
2026.08.04. 14:14