Röplabda: küzdött, de kikapott női válogatottunk a csehektől

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2021.08.06. 21:52
null
A csehek ellen Pallag Ágnes volt a legeredményesebb magyar játékos (Fotó: Muzslay Péter)
Pénteken újabb két mérkőzéssel folytatódott Szombathelyen a női röplabda Savaria-kupa, amely ezen a napon Magyarországon a legjelentősebb sportesemény volt. Az augusztus végi Európa-bajnokságra készülő csapatok felkészülési tornájának első meccsén a hollandok magabiztosan győztek 3:0-ra Azerbajdzsán ellen, míg a mieink küzdelmes meccsen kaptak ki három játszmában a csehektől.

 

Nem kezdtek jól a mieink, pillanatok alatt elhúztak 4:1-re a csehek, de ugyanolyan gyorsan sikerült is kiegyenlíteni. A vezetést viszont nem sikerült átvenni, így továbbra is a mieink futottak az eredmény után, de Pallag Ágnes remek ejtéseinek köszönhetően sokáig tudták leszakítani a mieinket. 12:8-nál kellett időt kérnie Jakub Gluszaknak, ami után fel is pörgött a csapat, és 13:13-nál egyenlíteni is sikerült. 15:15 után azonban megint a csehek percei következtek, s miután sorozatban három pontot szereztek, a kapitány másodszor is magához rendelte a lányokat. Ezúttal azonban ez kevésbé volt sikeres, és a vendégek így hat játszmalabdához jutottak, amiből a másodikat ki is használták, hiába próbált meg még Gluszak mester is menteni (19:25).

A második szett hasonlóan kezdődött, mint az első, gyors 0:3 után, 2:3, most azonban egyenlítés helyett 6:2-re húztak el a csehek. Jött is az időkérés, és jött is a felzárkózás, de csak ideiglenesen. Továbbra is a vendégek irányították a játékot és nem igazán találtuk az ellenszert. 13:8-nál másodszor is időt kért a kapitány, de lényegesen ez sem változtatott a játék képén. Pontatlanul játszott a csapat és gyakorlatilag körbeütötték a pályát, míg a csehek meg nagyon jó százalékkal támadtak. Volt nyolc pont is a különbség, s ezt az eredményt már csak kozmetikázni sikerült. Persze voltak szép megoldásai is a mieinknek, de a játékot egyértelműen a csehek uralták, idővel pedig a kapitány elkezdte forgatni a csapatot. Ez viszont jót tett a játékunknak, mert sikerült megfelezni a különbséget, a végén azonban így is hat szettlabdája volt a vendégeknek, és ezúttal már az elsőt ki tudták használni (18:25).

A harmadik felvonásban is a csehek szerezték az első pontokat, de 4:4-nél ezúttal sikerült utolérni őket. Azonban megint három cseh pont és időkérés következett, ami után viszont sikerült egy pontra visszazárkózni. Maradt a cseheknél azonban az előny, de az ekkor már alaposan felforgatott csapatunk Pallag bombáival tudta tartani a lépést. Sőt 20:20-nál megint egyenlő volt az állás, mi több, 22:21-nél először vezetett a meccsen a válogatott. Sajnos így is a cseheknek volt mérkőzéslabdája 24:23-nál, és sajnos megint egyből sikerült kihasználniuk, de csapatunk is minden dicséretet megérdemel, mert remekül küzdöttek a lányok (23:25).

RÖPLABDA, NŐI SAVARIA-KUPA, 2. FORDULÓ
Magyarország–Csehország 0:3 (–19, –18, –23)
Szombathely, 300
néző. V: Bátkai-Katona, Árpás
MAGYARORSZÁG: Pallag 17, Gyimes, Király-Tálas, Szakmáry 7, Pekárik 10, Németh A. Csere: Tóth F., Juhár (liberó), Török, Bagyinka, Vezsenyi 7, Kump, Szűcs K. 4. Szövetségi kapitány: Jakub Gluszak.
CSEHORSZÁG: Kossanyiová 15, Trnková 11, Orvosová 12, Mlejnková 12, Simanová 3, Valková. Csere: Dostalová (liberó). Szövetségi kapitány: Ioannisz Atanaszopulosz.
MESTERMÉRLEG
Jakub Gluszak:
– Alaposan felkészültünk az ellenfélből, tudtuk, hogy mire számíthattunk, de rengeteg könnyű pontot ajándékoztunk nekik, mert nem követtük a taktikát. Küzdöttek a lányok becsülettel, kitették a szívüket a pályára, ennek ellenére ez most nem párosult győzelemmel, de biztos vagyok abban, hogy ha az ajándékba adott pontokat kiiktatjuk a játékunkból, akkor a csehekhez hasonló erősségű csapatokat meg fogunk tudni verni a jövőben. Voltak könnyű hibáink, amit ki kell javítanunk a jövőben.
Ioannisz Atanaszopulosz: – Nagyon meg vagyok elégedve a csapat teljesítményével, az első két szettben nemhagytuk válaszolni a magyarokat. A harmadik szettben volt egy két problémánk, amit sok időbe telt javítani.

A másik mérkőzésen: Hollandia–Azerbajdzsán 3:0 (14, 13, 16)
Az állás: 1. Hollandia 5 (6:2), 2. Csehország 4 (5:3), 3. MAGYARORSZÁG 2 (3:5), 4. Azerbajdzsán 1 (2:6)

A további program
Augusztus 7., szombat
17:00 Azerbajdzsán – Csehország
19:30 Magyarország – Hollandia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik