Röplabda: Álom volt, hogy külföldön játsszak! – Petőváry

SNEFF SZILÁRDSNEFF SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2022.10.04. 18:14
null
Petőváry Panni álma volt külföldön játszani
Élete egyik fontos mérföldkövéhez érkezett Petőváry Panni, hiszen először csapott fel légiósnak, a görög Egaleóban kezdi meg a következő idényt.

 

– Pusztán a véletlennek köszönhető, hogy éppen ahhoz a külföldi klubhoz igazolt, amelynél Dékány Bernadett is játszik?
– Tulajdonképpen igen – felelte a korábban az UTE-t erősítő Petőváry Panni, aki a következő idényt a görög Egaleóban kezdi meg. – Két héttel ezelőtt kiutaztam a görög élvonal újoncához próbajátékra, és olyan jól sikerült az itt töltött idő, hogy maradtam is. A menedzserem, Dobi Edina rengeteget segített, szóval neki is köszönettel tartozom.

– Hány külföldi játékosa lesz a csapatnak?
– Velem együtt összesen három.

– Mennyi játéklehetőségre számít magyar klubtársával együtt?
– Stabil kezdőjátékosként számít ránk az edzőnk, Angeliki Andoniadu. Nagyon fiatal a csapat, újoncként a célunk egyértelműen a bennmaradás, de nem titkoltan szeretnénk a legjobb nyolcba kerülni.

– Erősebb a görög bajnokság, mint a magyar?
– A tizenkét együttes fele erősebb, mint a magyar extraligás csapatok.

– Hogyan fogadták az új klubjában?
– Már önmagában Görögország sokat nyomott a latban. Mivel Olaszországban születtem és hét évig éltem ott, ezért közel áll hozzám ez az életstílus. A klubnál nagyon kedves, befogadó volt mindenki, Berni is sokat segít mindenben, igazából kicsit más a mentalitás is, mint odahaza.

– Korábban is megkeresték már valamelyik külföldi klubtól?
– Nem, de nem is akartam korábban eligazolni Magyarországról, ez a gondolat idén fogalmazódott meg bennem.

– Miért maradt eddig itthon?
– Azt mondanám, nem álltam még készen arra, hogy kipróbáljam magamat külföldön, nem tudtam volna olyan szinten játszani, amellyel elégedett lehettem volna.

– Mit jelent önnek ez a váltás?
– Olyan lehetőséget, amellyel a jövőmet építem. Egy jól sikerült idény után szívesen maradnék még külföldön, és akár erősebb bajnokságban is kipróbálnám magam.

– Édesapja, Petőváry Zsolt világbajnoki bronzérmes vízilabdázó. Meglepő, hogy nem az ő sportágát választotta.
– Pedig éppen ő akarta, hogy röplabdázzak! Gyerekkoromban úsztam is, és apukám azt mondta, hogy a testalkatom miatt jobb lesz nekem a röplabda. Nem bánom, pláne, hogy a testvérem továbbviszi az „örökséget”, hiszen az Egyesült Államok egyetemi bajnokságában vízilabdázik.

– Milyen álmokat dédelgetett gyerekként?
– Igazából az is álom volt, hogy külföldön játsszak. A válogatottnál eltöltött nyár azért mindig sokat segít abban, hogy külföldre vagy erősebb bajnokságba igazoljon valaki.

– Jól érzem, hogy most nagyon boldog és elégedett?
– Teljes mértékben!

A görög Egaleó új játékosa
A görög Egaleó új játékosa

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik