Röpi: közel kétmilliárdos támogatással indul akadémia Békéscsabán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.28. 16:17
A magyar kormány több mint 1.8 milliárd forintos támogatásából Európa egyik legnagyobb utánpótlás röplabda-akadémiája létesül Békéscsabán.

A klub közleménye emlékeztet rá, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2016 áprilisában tett békéscsabai látogatásakor állapodott meg Szarvas Péter polgármesterrel a Békéscsabai Röplabda Akadémia létrehozásáról.

A projektről most, közel kétéves előkészítő munka után született érdemi döntés: a Magyar Közlöny 227. száma szerint az akadémia fejlesztésére a magyar kormány 1 milliárd 878 millió forintos támogatást biztosít, mely a Magyar Röplabda-szövetségen keresztül, több éves bontásban érkezik majd a Békéscsabai RSE-hez.

Volt egy álmunk, melyben makacsul hittünk. Célul tűztük ki, hogy egy hátrányos helyzetű régióban szeretnénk olyan körülményeket teremteni az utánpótlás-neveléshez, amilyenekkel a legfejlettebb röplabdakultúrával rendelkező nemzetek bírnak" – mondta Baran Ádám klubelnök.

A sportvezető hozzátette, a támogatás kizárólag sportinfrastruktúra-fejlesztésre és utánpótlás-neveléssel kapcsolatos kiadásokra használható majd fel, s többek között új csarnok, valamint új kollégiumok épülnek belőle.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik