Gyász: WhatsAppon búcsúzott el társaitól a 6. emeletről lezuhant röplabdás – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2023.04.14. 18:42
null
Julia Ituma (2004–2023)
Mint beszámoltunk róla, Julia Itumát, a Novara 18 éves olasz röplabdázóját holtan találták a csapatot ellátó szálloda előtt a törökországi Isztambulban. A török Hürriyet napilap azóta kiderítette, hogyan zajlottak a nigériai felmenőkkel rendelkező sportoló utolsó pillanatai.

A népszerű török újság végigvette Ituma utolsó éjszakáját, kezdve a 3:0-ra elveszített BL-meccs lefújásával. A 18 éves játékos a Volley Hotel 6. emeletén található 607-es szobában volt elszállásolva. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a mérkőzés utáni éjszakán a biztonsági kamerán látni lehetett, hogy telefonon beszélt, majd egy órán keresztül vélhetően sokkos állapotban, merengve és elgondolkodva ül a szobája ajtaja előtt, mielőtt utoljára belépett a szobájába. Ituma legkorábban két órával később nyitotta ki szobája ablakait (a török lap szerint legkésőbb 23.30-kor mehetett be a szobájába), nyújtózott egyet, majd a mélybe vetette magát – szobatársa, a spanyol Valeria Gómez ekkor már aludt.

„Hajnali fél kettőig beszélgettünk, én ezután lefeküdtem. A reggel folyamán értesültem én is arról, hogy lezuhant” – nyilatkozta a rendőrségnek Valeria Gómez.

A Hürriyet a saját forrásaira hivatkozva annyit tesz hozzá az eddig ismert verzióhoz, hogy Ituma már az este folyamán beszélt csapattársainak és edzőjének arról, hogy nem érzi jól magát. A 18 éves röplabdázó később még ennyit írt kiugrása előtt a csapat közös WhatsApp csoportjába: „Viszlát”. Az ekkor már mélyen alvó szobatárs, Valeria Gómez a rendőrségtől értesült a történtekről – a spanyol röplabdázót érthető módon sokkolta a tragédia.

Ituma 2004-ben született Milánóban, nigériai szülők gyermekeként. Olaszország egyik legtehetségesebb röplabdázójaként tartották számon, tavaly aranyérmet nyert az U19-es olasz válogatott tagjaként az Európa-bajnokságon, míg 2021-ben második lett az U18-as csapattal.

Legfrissebb hírek

Utolsó útjára kísérték Róth Kálmán kézilabdaedzőt

Kézilabda
34 perce

Emblematikus edzőjét gyászolja a Bordeaux és a Marseille

Francia labdarúgás
2026.01.12. 13:07

Milánó-Cortina 2026: elhunyt egy biztonsági őr a nagy hidegben

Téli sportok
2026.01.11. 21:08

A termálvíz fejedelme – Malonyai Péter publicisztikája

Vízilabda
2026.01.08. 15:01

Gyász: elhunyt Kemény Ferenc

Vízilabda
2026.01.08. 10:31

Elhunyt Glenn Hall, az NHL kapuslegendája

Amerikai sportok
2026.01.08. 08:48

Nem vetődött fel idegenkezűség és bűncselekmény gyanúja Dudás Miklós halálát illetően

Kajak-kenu
2026.01.05. 15:47

Gyász: elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakozó

Kajak-kenu
2026.01.05. 14:06
Ezek is érdekelhetik