Oda a fehérváriak pályaelőnye, idegenben győzött a Fino a férfi röplabda Extraliga döntőjében

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
2026.04.29. 21:15
null
Fotó: Dömötör Csaba
Megkezdődött a férfi TippmixPro Extraliga döntője, amelynek első mérkőzését nagy csatában a vendég Fino Kaposvár nyerte meg 3:0-ra a MÁV Előre Foxconn otthonában, így elvették a székesfehérváriak pályaelőnyét.

 

Ahogyan várható is volt, igencsak feszülten indult a bajnoki döntő első mérkőzése, rengeteg hiba jellemezte az első játszmát, főleg a nyitások voltak rosszak: a hazaiak hétszer, a vendégek négyszer rontottak, ebben a játékrészben és ennek köszönhetően rendre a kaposváriaknál volt az előny. A MÁV Előre 15-nél tudott egyenlíteni, majd 17:16-os kaposvári vezetésnél sorozatban öt pontot is szerezve fordítottak. 22.18-as fehérvári vezetésnél azonban két fontos dolog is történt: a hazaiak vezetőedzője, Omar Pelillo lecserélte két kulcsjátékosát, Pesti Marcellt és Szabó Vilmost, majd a rutinos Dávid Csanád szerzett pontot és ezt követően fantasztikus nyitássorozatba kezdett, amivel nem tudtak mit kezdeni a fehérváriak. Addigi legjobbjuk, Alekszandar Ljaftov ráadásul három ziccerét is kiütötte, így a vendégek jutottak játszmalabdához, amit stílszerűen Dávid egy hálón átcsorgó ásszal értékesített.

Ez demoralizálta a hazaiakat és a második játszma elején Matej Smidl nyitássorozatával 9:2-re húztak el a kaposváriak. Sikerült azonban rendezni a sorokat: előbb a csereként beálló Kecskeméti Bálint parádézott, majd következtek Karim Luna Slaibe centertámadásai és Pesti bombái, így ezúttal 18-nál sikerült egyenlíteni, ezúttal azonban nem tudták átvenni a vezetést és 21.21 után megint Dávid szerzett két pontot, majd Hubicska Patrik juttatta ismét szettlabdához a vendégeket. Ezt egy nagyon érdekes labdamenet követte: Kecskeméti ütését ugyanis kint látta Tillmann Gyula játékvezető, azonban a fehérváriak sáncérintés miatt kértek Challenge-t. Igazuk volt, azonban ekkor meg a kaposváriak kértek videóelemzést, mégpedig azért, mert szerintük az egyik hazai játékos átlépte a felezővonalat. Ez viszont nem volt igaz – a játékos talpa végig érintette a felezővonalat –, azonban a következő labdamenet végén Hubicska megint eredményes volt, így már 2:0-ra vezettek a kaposváriak. 

A harmadik felvonás elején a hazaiak húztak el öt ponttal is, ezt meg a somogyiak dolgozták le 17-nél. Ebben a játszmában megint egy meccsnyi nyitásrontást hoztak össze a csapatok, de a végén megint hihetetlen izgalmak zajlottak a pályán: a vendégek 23:21-es hátrányból is meccslabdához jutottak, s ekkor mindkét oldalon újabb rontott nyitások következtek, s a második meccslabdát Hubicska már beütötte. 

Folytatás hétfőn Kaposváron.

RÖPLABDA
FÉRFI EXTRALIGA
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
MÁV ELŐRE FOXCONN–FINO KAPOSVÁR 0:3 (–22, –23, –24)
Székesfehérvár, 480 néző. V: Tillmann, Bátkai-Katona
MÁV ELŐRE: Szabó V. 6, Zvicer 8, Ambrus 3, Pesti 11, Ljaftov 6, Luna Slaibe 8. Csere: Takács M., Szentesi (liberó), Bandi, KECSKEMÉTI 9, Varga P., Oldani 3.Edző: Omar Pelillo
FINO: HUBICSKA 8, Medina 5, SMIDL 18, DÁVID CS. 9, Grigoriev 6, Magyar 2. Csere: Jorge Feliciano (liberó). Edző: Zoran Kedacic
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:3, 6:5, 7:9, 8:11, 11:12, 15:15, 21:17, 22:18. 2. játszma: 2:9, 5:10, 12:15, 18:18, 19:21, 22:22, 22:24. 3. játszma: 2:0, 8:4, 10:5, 13:11, 14:13, 16:14, 17:17, 21:18, 23:24
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Fino Kaposvár javára
MESTERMÉRLEG
Omar Pelillo: – Ugyan vereséget szenvedtünk, de ez még csak az első mérkőzés volt. Nagyon remélem, hogy a következő találkozón jobb minőségben tudunk játszani. A különbség a részletekben rejlik, most van három napunk dolgozni a hibák kijavításán.
Zoran Kedacic: – Egy pillanatig sem, hogy idegenben, csak a saját játékra koncentráltak és betartották a taktikát. Sikerült javítani a legutóbbi fehérvári teljesítményünkön, de ennek a párharcnak még egyáltalán nincs vége, a további meccsekre is ugyanolyan keményen kell készülni és ugyanolyan fegyelmezetten játszani, mint az elsőn.

 

Legfrissebb hírek

A MÁV Előre nyerte az alsóházi derbit a női röplabda Extraligában

Röplabda
17 perce

Közel került a bronzéremhez a Kazincbarcika a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
Tegnap, 20:55

Női röplabda Extraliga: magabiztos fehérvári siker a Vasas SC ellen

Röplabda
2026.04.25. 17:57

Férfi röplabda Extraliga: MAFC-előny az ötödik helyért

Röplabda
2026.04.25. 17:09

Férfi röplabda Extraliga: megőrizte élvonalbeli tagságát a TFSE

Röplabda
2026.04.19. 21:52

Idén is MÁV Előre–Kaposvár döntő lesz a férfi röplabdázóknál

Röplabda
2026.04.17. 21:35

Férfi röplabda Extraliga: magabiztosan nyert a MÁV Előre a Kőér utcában

Röplabda
2026.04.13. 21:02

Férfi röpi Extraliga: idegenben sem veszített játszmát a Kaposvár a négy között

Röplabda
2026.04.12. 18:55
Ezek is érdekelhetik