
A VRCK honlapján kedden reggel közzétett beszámoló felidézte: hat idény alatt hat érem és számos fiatal játékos válogatottá nevelése fűződik a távozó szakember nevéhez. Első idényében Magyar Kupa-bronzérmet szerzett az együttessel, majd egy évvel később kupadöntőbe vezette azt. 2022-ben érem nélkül maradt a VRCK, de a 2023-as jelentős fiatalítást követően az eredmények javultak: a Vegyész két bajnoki bronzérmet és két Magyar Kupa-ezüstérmet nyert, miközben 2024-ben és 2025-ben is mindössze 22 év volt a csapat átlagéletkora.
„Nagy a szomorúság bennem, hiszen a nevelőegyesületemet kell elhagynom – szögezte le Toronyai, aki szerint büszkék lehetnek az eredményekre azzal együtt is, hogy a kupasiker és a bajnoki győzelem nem jött össze. – Ha ezek a gondok most nem jelentkeznek, eljöhetett volna ismét a mi időnk. Ehhez azonban még több anyagi forrásra lett volna szükségünk. Emiatt, amit elkezdtünk három éve, most szomorú vagyok, mert szerintem jó munkát végeztünk. A következő idényt már egy új közegben kezdem meg, ami új kihívásokat és új impulzusokat jelent számomra. Ez egy olyan feladat lesz, amely kiléptet a komfortzónámból, és várom, hogy bizonyíthassak.”
A tréner hozzáfűzte, szeretné, hogy a „klub mihamarabb újjáépítse magát”.
Az ötszörös bajnok és háromszoros Magyar Kupa-győztes VRCK május végén jelentette be, hogy a csapat nem indul a férfi Extraligában, mivel „korlátozott erőforrásait az utánpótlásbázis megtartására, valamint a Vegyész Röplabda Akadémia működtetésére és fenntartására” kell fordítania. A kialakult helyzet következtében történt meg közös megegyezéssel Toronyai Miklós és a VRCK szerződésbontása. A felnőttcsapat az NB I-re adta le a nevezését.

Férfi röplabda Extraliga: a Debrecené a hetedik hely







