Két csapatot indít a címvédő Vasas a női röplabda Extraligában

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.07.18. 10:41
Fotó: Vasas Röplabda/Facebook
A magyar szövetség (MRSZ) felkérésére a címvédő Vasas az utánpótláskorú játékosokból álló második csapatát is elindítja a női röplabda Extraligában.


A piros-kékek klubhonlapján csütörtökön Sarlós Márton, a bajnoki és Magyar Kupa-címvédő Vasas Óbuda ügyvezetője elmondta: a holtszezonban fennállt annak a lehetősége, hogy az élvonalban mindössze öt csapat vállalja az indulást, ezért az MRSZ arra kérte a bajnokcsapatot működtető gazdasági társaságot, hogy az elmúlt két idényben a másodosztálynak számító NB I-ben bronz-, majd ezüstérmet szerző második csapatát is indítsa el a legjobbak között.

„A magyar röplabdázás érdekében mondtunk igent a magyar szövetség felkérésére, aminek kapcsán bár sok kettős érzés van bennem, a mi oldalunkról öröm és elismerés, egyben komoly dicsérete a nálunk folyó munkának” – fogalmazott Sarlós.

A hivatalosan továbbra is utánpótláscsapatnak számító, így az anyaegyesület Vasas SC alá tartozó együttes kapcsán Polgár-Veres Árpád szakmai elnökhelyettes arról beszélt, két évvel ezelőtt azért döntöttek az NB I-es indulás mellett, mert a klub legjobb utánpótlás-játékosai kinőtték a korosztályos bajnokságok kereteit.

„Akkor úgy gondoltuk, a csapatnak majd évekig kell tanulnia a versenyzést, küzdést ezen a szinten, ehhez képest viszont nagyon gyors utat jártak be a fiatalok az NB I-ben. Éppen ezért a nyár elején a szakosztállyal közösen már téma volt egy esetleges jövőbeni még feljebb léptetés, de ennek kapcsán két-három éves távlatban gondolkodtunk. Ehhez képest ez már a 2024–2025-ös idényre valósággá válik, egész egyszerűen azért, mert az Extraliga olyan helyzetbe került, hogy szükség volt a vasasos lányainkra a bajnokság színvonalának megtartásához” – fogalmazott a sportvezető, aki szerint a végső döntés kapcsán sok szempontot, így a játékosok tanulmányait és a feléjük támasztott elvárásokat is mérlegelték.

„Kulcskérdés volt az is, hogy az első csapatunk mellett milyen szervezeti, személyi és anyagi háttérrel tud ez konstrukció működni. Figyelembe kellett venni, hogy a BL-induló Vasas Óbuda szakmai érdekei ne sérüljenek, megmaradjon a játékosok felfelé áramlása. Egy roppant összetett döntés volt, de mivel a kft. és az utánpótlásunk szakmai vezetése teljes egyetértésben és összhangban felvállalták a többletfeladatokat, így az anyaegyesület is minden tőle telhető támogatást megad a projekthez” – jelentette ki Polgár-Veres Árpád.

Az Extraliga új idénye a tervek szerint október első hétvégéjén rajtol, az oda-visszavágós alapszakasz után minden csapat rájátszásba jut, ahol az egyik fél harmadik sikeréig tartanak majd a párharcok.

 

Legfrissebb hírek

Először nyert meccset a Fatum a női röplabda Extraligában

Röplabda
11 órája

Női röplabda: Békéscsabán nyert rangadót az UTE

Röplabda
2026.10.31. 18:24

Női röplabda: magabiztos újpesti siker idegenben a Challenge-kupában

Röplabda
2026.10.28. 21:31

Női röplabda: a Veszprém szettet, az SZBRA meccset nyert

Röplabda
2026.10.25. 18:24

Ötszettes ütközetben őrizte meg veretlenségét a Békéscsaba a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.10.24. 18:46

Jókay Zoltán: A tanítás az életem

Utánpótlássport
2026.10.23. 19:56

Női röplabda Extraliga: három szoros játszmában nyert a Vasas

Röplabda
2026.10.22. 19:42

Közleményt adott ki a Magyar Röplabdaszövetség tiszteletbeli elnökségi tagjának lemondása után

Röplabda
2026.10.22. 11:32