Férfi röplabda: kiesett a MÁV Előre a Challenge Kupából

Vágólapra másolva!
2023.12.21. 18:22
null
Kiesett a MÁV Előre (Fotó: Koncz Márton)
A MÁV Előre kettős vereséggel búcsúzott a férfi röplabda Challenge Kupától, miután a nyolcaddöntő csütörtöki visszavágóján is 3:0-ra kikapott a spanyol Pamesa Teruel csapatától Tatabányán.

A harmadik számú európai kupasorozat másik magyar csapata, a Pénzügyőr SE kedden esett ki, míg a Bajnokok Ligája-selejtezőjében, majd a CEV Kupában szerepelt Kaposvár már korábban búcsúzott, ezzel nem maradt versenyben magyar klub a nemzetközi porondon.

A székesfehérváriak a múlt szerdai, idegenbeli mérkőzésen simán, 3:0-ra kikaptak, így a visszavágót 3:0-ra vagy 3:1-re kellett megnyerniük ahhoz, hogy az ebben az esetben mindenről döntő aranyszettet kiharcolják.

A magyarokat edző Dávid Zoltán a találkozó előtt arról beszélt, játékosainak nincs veszíteni valója a visszavágón, és abban bízott, csapata olyan bátran és koncentráltan fog tudni játszani, mint az előző két párharc során.

Ennek az első szett elején sok nyoma nem volt, a hazaiak ugyanis rengeteget rontottak, elsősorban a spanyolok nyitásaival nem tudtak mit kezdeni a MÁV Előre játékosai. Dávid Zoltán feladót cserélt, de csapata támadójátéka ettől sem javult, a hálónál és mezőnyben is nagyszerűen védekező spanyolok így simán szerezték meg a vezetést.

A második játszma elején saját szerváival gyűlt meg leginkább a magyar csapat baja, de sokáig ennek ellenére is egyenlőközeli volt az állás. A jegyzőkönyvvezetői program második hibája miatt aztán a játékrész derekán közel öt percet állt a játék, a kényszerszünet a hazaiakat zavarta meg jobban, akik támadásban ismét „elveszítették a fonalat”, a spanyolok pedig mindezt remekül kihasználva lezárták a párharcot.

A harmadik etapra – amely a zsűriasztalnál történt újabb felfordulás miatt csak mintegy tízperces kényszerszünet után kezdődött – a székesfehérváriak és a vendégek is sort cseréltek. A cserecsapatok csatájában is az agresszívebb és pontosabb támadójátékot bemutató rivális akarata érvényesült, így a Teruel szettveszteség nélkül jutott negyeddöntőbe.

A számos technikai leállás miatt 94 perces visszavágó legeredményesebb játékosa a spanyolok átlója, Mauro Rafael Zelayeta volt 13 ponttal, a magyar együttesből az albán Redjo Koci és a válogatott Pesti Marcell hét-hét pontot szerzett. A harmadik számú európai kupasorozat másik magyar csapata, a Pénzügyőr SE kedden esett ki, míg a Bajnokok Ligája-selejtezőjében, majd a CEV Kupában szerepelt Kaposvár már korábban búcsúzott, ezzel nem maradt versenyben magyar klub a nemzetközi porondon.

Férfi Challenge Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó:
MÁV Előre Foxconn–Pamesa Teruel (spanyol) 0:3
(–15, –18, –21)
Tatabánya, Tatabányai Multifunkciós Csarnok, 950 néző. V.: Kovac (szlovák), Botezatu (román).
MÁV ELŐRE: Eke 4, Szabó V., Janke 4, Tomanóczy 1, Pesti 7, Koci 7. Csere: Takács, Szentesi (liberók), Boa 1, Fazekas 2, Szávai, Sebestyén 3, Dileo Neufeld. Vezetőedző: Dávid Zoltán
TEUREL: Ferrandez Moles 12, Fresquet Barcelo 6, Zelayeta 13, Vildosola 5, Tellez Rodriguez 6, Lorente Camacho 1. Csere: Gamiz (liberó), Pont Perello 2, Valino Sanz 7, Igual Rabanete 4. Vezetőedző: Maximo Torcello
MESTERMÉRLEG
Dávid Zoltán: – Vegyes érzelmek vannak bennem a mai mérkőzést követően. Hiányoltam azt a fajta játékot, ami ebben a félévben jellemzett minket. Talán a srácok elfáradtak fizikálisan vagy mentálisan. Egy biztos, ez az ellenfél rendkívül erős volt. Nagyon nehéz megemészteni a vereséget, de el kell fogadnunk, hogy jelenleg a Pamesa Teruel jobb csapat nálunk. Van bennem némi hiányérzet, mert szerintem ennél sokkal többet tudunk. Ennek ellenére már a mérkőzés előtt elmondtam a fiúknak, hogy bármi is lesz az eredmény, büszke vagyok rájuk. Amit eddig a szezonban letettek az asztalra, az egy óriási teljesítmény. Az én szememben ők egytől egyig nyertesek
Továbbjutott: a Teruel, kettős győzelemmel (6-0).

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik